Keresés

2017. november 18., szombat

Hajszíneim

Ebben a bejegyzésben újra a színekkel fogok foglalkozni, csak most egy kicsit más nézetből.

Ez egy hosszú utazás lesz, sok - sok képpel. 
44 év.
44 év, ami alatt én jónéhány hajszínt (el)viseltem.

Hát akkor kezdjük:

Viszonylag kevéske hajjal születtem... :)

Aztán olyan két éveske koromra, hullámos világos hajam lett,

amit a nap mindig csíkosra szívott.




13-14 éves koromra besötétedtem. (vagyis csak a hajam színe)

Nyolcadikos ballagó osztályfénykép:

Gimiben, kb. 16 évesen elkezdtük a barátnőmmel vörösre festeni a hajunkat. Először mahagónira, aztán én itt nem álltam meg, és kb. két hetente más színű volt a hajam, volt amikor szinte piros.
Erről az időszakról nem tudok mutatni fényképet.

Aztán valahogy visszakeveredtem a sötét szőkéhez, amit fodrásszal egyre inkább kivilágosítattam.

de érettségizni újra  vörös hajjal mentem,

viszont 19 évesen már újra szőke voltam.

Utána megint elkezdtem bevörösödni, mert a szőkére festett hajamat egy dauerolás teljesen hazavágta.
Úgyhogy rövid hajam lett, és újra vörös. ( 21 éves vagyok)


22 évesen újra világosodni kezdtem,


és 23 éves koromra, az esküvőmre megint kiszőkültem, 

és 17 éven át az is maradtam. (Többször be akartam barnulni, de valaki kedvéért nem tettem meg.)









Aztán változott az életem, és változott a hajam színe is. 
Azt tudtam, hogy többet vegyszerrel nem akarom festeni a hajamat, úgyhogy a hennához nyúltam.
Az első átfestés ilyen lett. (Megrémültem, de viseltem a csapásokat. Akkor ez volt a legkisebb bajom. )


Fokozatosan sötétítettem a hajamat különböző henna alapú hajszínezőkkel.

42 évesen szinte megközelítettem az eredeti hajszínemet, csak vöröses árnyalatban.

Sosem gondoltam arra, hogy ne fessem a hajamat, muszáj valamilyen színt adni neki,  hiszen nekem olyan "semmilyen" színű a hajam.

 Hogy ezt a feltételezést milyen emlékekre alapoztam, azt nem tudom, mert a gyermekkori képeken látszik, hogy egyáltalán nem "semmilyen színű", hanem igenis van színe.

Pár hete elhatároztam, hogy most egy darabig nem festem be a hajamat. Elég volt!

A henna lassan teljesen kezd eltűnni róla, és nagyon tetszik az a szín, amit a teremtő nekem szánt, de már tele vagyok ősz hajszálakkal.
Nagyon furcsán érzem magam...
16 éves korom óta festem valamilyen színűre a hajamat (több, mint 28 éve). Volt, hogy saját döntésből, volt, hogy valaki más kedvéért. 
28 éve nem láttam az eredeti hajszínemet, pedig amit most látok, az nagyon tetszik, de már visszahozhatatlanul elmúlt egy olyan korszakom, amit sosem láthattam, és már nem is láthatok. Az ősz hajszálak már megváltoztatják azt a bizonyos EREDETIT.

Nem tudom, hogy érzed-e, hogy mire gondolok. 
Szép volt a szőke haj, de volt egy olyan énem, egy olyan külsőm, amit saját magam nem hagytam létrejönni. Két kézzel hadakoztam ellene. (A szó szoros értelmében.) :)
Most pedig úgy érzem, hogy elárultam azt az eredeti énemet.

Tele vannak a drogériák hajfestékekkel, hatalmas a csábítás, hiszen nálunk nagyrészt mindenkinek olyan "semmilyen" színű haja van. Vagy legalábbis sokan így gondolják. (Kicsit szőkés, kicsit barnás, de alapvetően olyan semmilyen.) Erre vannak statisztikák, mint ahogyan azt is megállapították a kutatások, hogy minden hatodik nő olyan régóta festi a haját, hogy már nem is emlékszik az eredeti hajszínére. (Na én is ilyen 6. nő vagyok.) Pedig azzal, hogy megváltoztatjuk a hajunk színét totál összezavarjuk a saját színvilágunkat és színharmóniánkat.
A hajszín, a szemöldökszín, a szemszín, a bőrünk tónusa - színe, mint kapcsolatban áll egymással. 
Ha a hajba bezavarunk, borulhat az egész. Persze bizonyos intervallumon belül lehet mozogni, de nagy kilengésekkel nagyot lehet rontani az összbenyomáson. 
A hideg és meleg tónusokat nem szabad figyelmen kívül hagyni a hajszínváltoztatás tervezésekor.

Én úgy gondolom, hogy nem árt figyelembe venni az eredeti adottságainkat.








Fessünk Festőnövényekkel!

 
KatBo.Réka - Fessünk Festőnövényekkel!
Facebook-csoport · 355 tag
Csatlakozás a csoporthoz
Sok szeretettel várok, hívok minden olyan vállalkozó kedvű társamat, akik belevágtak a növényi festés izgalmas világába. Osszuk meg egymással a már me...
 

Fessünk festőnövénekkel: lépésről-lépésre

Archívum

KatBo-KLUB

 
„KatBo-KLUB” csoport
Facebook-csoport · 62 tag
Csatlakozás a csoporthoz
Ahogyan azt a facebook is mondja, azért hoztam létre ezt a csoportot, hogy "egyszerűen oszthassak meg tartalamat ismerősökkel, családtagokkal, és munk...
 

Őszi ötletek

Készüljünk együtt a karácsonyra

Készüljünk együtt a karácsonyra
Karácsonyi ötletek

Vegyszer és Hulladékmentes élet

 
KatBo.Réka - vegyszer és hulladékmentes élet
Facebook-csoport · 72 tag
Csatlakozás a csoporthoz
Üdvözöllek a csoportban! Több éve elsődleges szempont az életemben a vegyszer és hulladékmentesség. Kis lépésekben, de folyamatosan haladok ezen az út...
 

Címkék

30napos access consciousness adomány advent adventikoszorú agyagozás ajándék ajánló akác álomfogó angyalhívó apróságok aranytej ásvány aszalás átépítés babaház babák bach virágterápia bálint nap batik befőzés bejgli bodza bodzabogyó bulletjournal búza c9 cica cikk címkefonal cukorvirág csak úgy csakúgy család cser kiadó cseresznyeékszer Csillaghegyi gyapjúnap csipkebogyó csíráztatás csuhé decoupage dekoráció díj DIY doTERRA dugványozás édes egyéb ehetővirág ékszer élő ételek érmelegítő évértékelő évkör évtervezés ezüstnő feketetóivásár fermentálás fessünk festőnövényekkel festés festőnövény fittrecept fókuszmandala foltvarrás fonal fonal festés fonalékszer fonás fotók freeform frisstészta futás fürdőszoba gasztronómia gézkendő gomba gondolatok görögdinnyehéj gyapjú gyapjú fonal gyékény gyerek gyerek - munka gyerekek gyerekjáték gyerekruha gyógynövény gyöngy gyöngykötés gyöngyszövés gyurma gyümölcsecet hagyomány hálószoba házi patika háziállatok háziecet henna herbatea hímzés hírlevél holdállás homoktövis horgolás horgolótű horgolt kosár hulladékmentesen hummusz húsvét illóolaj inspiráció interjú játék kalap kamilla karácsony karácsonyfadísz Karácsonyi ötletek karantén karikaötletek karmantyúfa Kati süt kelttészta kendőfestés kenyér kerámiák kert kertimunka Kézművelők Egyesülete kézművesség komposztálás konyha kozmetikumok könyvajánló könyvkötés környezettudat kötés krumpli lakás lakásátalakítás lakásvásár Lakbear lakberendezés levendula logótervezés luffa macerátum macik macikaLand magamemelem magtej maradjotthon maszk masszázs média meggymag-párna méhviasz menta merjőszülni MESKA mézeskalács minimalizmus muskátli műhely Nagykörű Nagykörű 2.0 napló nappali nemezékszer nemezelés népélet népi játszóház néprajz neszesszer növekedés növényitejes szappan nyaralás nyitott műhely nyomtatható kép ÖkosNő öltözködés önismeret ősz őszi dekor őszi ötletek őszi ünnepkör őszvagyok patchwork páva pávafüli pávakollekció pénztárca Piel & Pelle polimer PRivátPRovence-NK2.0 programok programozott ásványok projekt2018 redwork régiből új rendezvény rongybaba Rongyszőnyeg rózsa ruha ruhavarrás sajt sál Sarkad Udvar sashiko shiatsu skanzen smink smoothie sós stílus sütés sütiszappan szabadföldi szalaghímzés szappandesszert szappanok szappantan Székely SAL személyre szabottan szép szépségápolás szezámmag szilveszter színek szójaszappan szokások szövés szövőráma szövőszék tartósítás táska táskafül-karika tavaszi ünnepkör téli ünnepkör tészta textilfestés textilmunka Tilda tisztítókúra tisztítószer tolltartó transzferálás UJB újrahasznosítás útibeszámoló ünnep vadvirág valentin nap ványolt gyapjú városi élet varrás varrás technika vásár vásárfia vegeta vegyszermentesen vetemény vidéki életem video virágkonyha waldorf webdesign weblapkészítés woodloom szövőráma workshop zabkorpa zerowaste zöldturmix