Dec. 21/22 a téli napforduló dátuma, maga a Yule szakasz január végéig tart.
Keresztény hitvilágban Krisztus születése, az ezt megelőző időkben Napisten újjászületésének az időszaka.
Yule, azaz december 21. az év legrövidebb napja, ekkor a leghosszabb az éjszaka, innen kezdve azonban Szent Iván éjjeléig, Midsommar ünnepéig megint a Fény erősebb; a Napisten megvilágít mindent, ami eddig sötétben rejtőzött. A Yule szó az angolszász yula, kerék szóból jön, ami a körforgást szimbolizálja; a kozmikus dualizmus jegyében a jó és a rossz, a sötét és a világos örök harcáról, egymástól elválaszthatatlan mivoltáról van szó. Az ehhez kapcsolódó Yuletide a december 20. és december 31. közötti, 12 éjszakán át tartó ünnepi időszak elnevezése
Az északi kultúrákban és a pogány hagyományokban egyaránt fontos ünnep a Téli Napforduló: hatalmas örömtüzeket, Yule-tuskókat (vö: karácsonyi fatörzs-torta) lobbantanak lángra (vö: karácsonyi gyertyagyújtás és fényfüzér), és tánccal, énekkel sürgetik a Nap ébredését, éltetik az új Napév születését. A kívánságok fája, a termékenységet és öröklétet megtestesítő Yule-fa (vö: örökzöld fenyőfa) és annak feldíszítése is nagyon régi hagyomány. Az élő fát a Fény szimbólumaival, arany és piros gömbökkel, almával, nap-, csillag-, szarvas- és sasfigurákkal (vö: bolti karácsonyfafüggők) díszíti – lehetőség szerint együtt – a család, és minden dísz felhelyezésénél elmondanak egy jókívánságot, majd utána az ajándékozásra is sor kerül.
Yule
A téli napforduló ünnepének a gyökerei nem a keresztény egyház háza táján keresendő, ugyanúgy, mint a többi természethez kapcsolódó ünnepek. A wiccák a téli napfordulót, a Yule-t (ejtsd júl) úgy ünneplik, mint a férfi Isten születésének napját.
A Yule szó jelentése: "Kerék." Az õsi kaldeusoknál "kisded"-et, "kisgyermek"-et jelentett.
Yule idején az új - újjászületett Isten eljön a földre, hogy fényt és reményt hozzon. Az éjszakák ilyenkor a leghosszabbak. A napfordulótól kezdve egyre hosszabbodnak a nappalok. A fény újjászületik, napról napra erősödik. A fény és a sötétség közti örök harcban ismét a Fény kerekedik fölül. A legtöbb hagyomány, így a a wicca szerint is a Nap képviseli az istenség Férfi-aspektusát, és halála, újjászületése a Téli Napforduló idején a régi napév halálát és az új születését szimbolizálja. Ez az örök harc számtalan hagyományban megjelenik, különbözõ jelképes formákban. A wiccák egy része úgy hiszi, hogy Yule ünnepén a Tölgykirály, az év világosabbik felének Istene, legyőzi a Magyalkirályt a sőtétebbik félév Istenét, aki a nyári napforduló idején kezdte meg uralkodását. Az ünneplők ilyenkor magyalágakat és más örökzöld növényeket visznek otthonukba, hogy nővekedésre bátorítsák az élet csíráját és siettessék a világosság visszatérését. Ilyen növény a karácsonyfa is lehet, melyet a Nap szimbolumával, valamint koszorúkkal és fagyönggyel díszítenek. A fagyöngy a tölgyfán élősködik, és ez megmagyarázza a Tölgykirály győzedelmes mítoszát.
Ilyenkor a wiccák is lakomát rendeznek, ajándékokat adnak és megpróbálnak a gyerekeknek is örömet szerezni. Ha van kandalónk, akkor akár mi is szertartásosan elégethetjük a "Yule tuskót", amit az előző évről megmaradt egyik fahasáb segítségével tudunk lángragyújtani.
A Yule ünnepének legfontosabb kelléke a Yule-fa, melynek tipikus példája az örökzöld, melyet később ki lehet ültetni a kertbe. A Yule-fa szoros összefüggést mutat a germán pogány hagyománnyal: ajándékokat hagyni az elf-elnek, hogy elnyerjék jóindulatukat. A fa díszítése is szakrális célokat szolgál, a díszek maguk is szimbolikus értékűek, legfőképpen az újjászülető Napot szimbolizálják, valamint a kozmikus év egyes elemeit, a Holdat, csillagokat, a Földet, az egyes hónapokat, a világkígyót, az időt.
A Wiccák nem vásárolt díszekkel díszítik a fát, mint a keresztények karácsonyfájukat, hanem saját készítésű tárgyakkal szokták ékíteni. Ezek: szárított rózsabimbók, fahéj rudacskák, áfonyaláncok és pattogatott kukorica füzérek, diók, szalmacsillagok, illatos füvekkel, virágszirmokkal és fűszerekkel megtömött kis zacskók, vagy kristályok. Ezeknek együttes elkészítése szintén hozzáadhat az ünnepi jelleghez. Mindehhez almát, mandarint, narancsot tesznek hozzá.
A kelták ezen az ünnepen az ajtókra örökzöld ágakat aggattak, fagyönggyel, magyalággal díszítették azt. Ennek a szokásnak a “maradványa” az adventi koszorú, melynek kerek formája az év körét jelképezi. Az ünnepség alatt leginkább méz- vagy almasört fogyasztottak, melyet fakupában hordoztak körbe. Az ivászat során himnuszt énekeltek a fához, jó egészséget, termékenységet és hosszú életet kívánva neki. Azután lövöldözéssel, vagy más módon zajt csaptak, hogy ezzel elriasszák a gonosz szellemeket. Tósztot mondtak a fa tiszteletére, majd ittak a fakupából. Mikor mindenki befejezte a tósztját, a maradék sört a földre loccsantották a fa törzse köré, s közben kenyeret vagy süteményeket aggattak az ágaira.
Az istenség neve kultúránként különböző; az északi népeknél és az angolszászoknál Balder, a keltáknál Bal, stb. Az eltérő nevek ellenére könnyen azonosíthatók. Yule-istenségnek tekinthetõ minden Újszülött-isten, Napistenek, Anyaistennõk és Istennõ-hármasságok.
Itáliában Yule-kor “La Befana”, a kedves boszorkány utazik seprűnyélen, a kéményen át berepül a házba, és ajándékot visz az itáliai gyerekek harisnyájába.
A skandináv népek mítoszaiban a Julbock, Julbukk, Joulupukki, avagy Yule-bak a hátán viszi a Yule-manót, amikor körbejár, hogy elvigye a jelent, és elfogadja zabkása-ajándékát. A Yule-manó neve a svédeknél, Jultomten a norvégoknál.
A magyar hagyományokban az adventi koszorút a Napfordulót, illetve később a keresztény Karácsonyt megelőző időszakban szalmából fonták és gyertyákat erősítettek rá. A szalma, a búza aranyos sárga színével a Naporcájú Gonuz Égisten Atyát jelképezte, aki nélkül nincs élet itt, e Földön, míg a gyertyák a Fényt és a Nap éltető sugarait szimbolizálták. A négyes osztás a négy évszakot, a négy égtájat vagyis a Nap, a Fény útját jelölte. A régiek így telítkeztek a sötétség idején fénnyel, vagyis a gyertya lángjával űzték el a nem kívánatos ármányokat, lidérceket, sötét lényeket. Az életerőt jelképező piros szalag pedig úgy hálózta, szőtte-fonta be a koszorú testét, mint a miénket a vérrel telt erek.
Jelentése:
a Nap újjászületése, az év leghosszabb éjszakája, a téli napforduló, befelé tekintés, az év kiértékelése, lezárása és elengedése azoknak a dolgoknak, amelyeket nem akarunk magunkkal cipelni a következő évbe.
Szimbólumok:
Yule-tuskó
örökzöld ágak vagy koszorú
az ajtóra akasztott magyal
fagyöngy
aranygyertyák
szegfűszeggel megszurkált gyümölcsökkel teli kosár, illatos növények párologtatása, karácsonyi növények, (pl. karácsonyi kaktusz, poinsettias).
Növényei:
babérbogyó
szentelt bogáncs
örökzöld
tömjén
babér
fagyöngy
tölgy
fenyő
zsálya
sárga cédrus
Illat:
tömjén
fenyő
fahéj
Ételei:
citrusfélékben áztatott köményes sütik, gyümölcsök, diófélék, sertésételek, pulyka, tojáslikőr, gyömbértea, fűszeres almabor, wassail, (fűszeres ital sörből és borból) vagy báránybunda (ale, cukor, szerecsendió, sült alma).
Színei:
piros, zöld, arany, fehér, ezüst, sárga, narancs
Ékkövei:
rubin, vérkő, gránát, smaragd, gyémánt
Népszokás:
Lucanapi boszorkányleső.
A lucaszék elkészítéséhez a következő anyagokat kell felhasználni. 13 darabból kellett állnia és 13 napig készítették Az ülőlaphoz tölgyet használnak, mely 31 cm átmérőjű és 8 cm vastagságú. A lábak többféle fából készülnek, csertölgy, akác és kőris. A lábak összekötő rudjai bükk, fekete dió és szelíd dióból vannak. A csapok:
2 db fenyő, vörös- és lucfenyő
2 db hárs, aprólevelű, nagylevelű
1 db cseresznye
1 db gyertyán
A Luca széke készítését december 13-án kezdik el és kilencféle fát használnak: kökényt, borókát, jávorfát, körtét, somot, jegenyefenyőt, akácot, csert és rózsafát. Szögek helyett kizárólag fából faragott ékek tartják össze. 13 napig készül úgy, hogy minden nap csupán egy-egy műveletet lehet rajta elvégezni, innen ered az a népi mondás is, hogy „Lassan készül, mint a Luca széke!.
A Luca szék hagyományos alakja, az ősrégi idők óta varázserejűnek hitt pentagramma vagy pentalfa, magyarul boszorkányszög: egy szabályos ötszög köré irt öt egyenlő szárú háromszögekből kialakuló csillag.
A széknek olyan erősnek kellett lennie, hogy egy férfiember súlyát megtartsa. December 25-én az éjféli misére a „mesterek”, (rendszerint fiatal emberek), a kabátjuk alá rejtve lopták be a templomba a széket, majd ráállva, megláthatták a boszorkányt. A boszorkányok ilyenkor szarvakat hordtak és emiatt a templomkapun belépve a fejüket le kellett hajtaniuk. A Luca székén állva éjfélkor viszont felismerték őket. Ezután a fiatalembereknek el kellett menekülniük, nehogy a boszorkák széjjeltépjék őket. A menekülők a zsebükben mákot vittek, hogy menekülés közben elszórhassák. A boszorkányoknak a mákszemeket fel kellett szedegetniük és így nem tudták elkapni a fiatalokat. A Luca székét aztán otthon tűzre vetették, a tűzben a sok kis fadarab sikoltozni kezdett és ha csend volt karácsony hajnalán, még hallhatták a boszorkányok a fadarabok jajgatását is, mert ez a tűz a boszorkák végét jelentette. Ezután a kulcslyukba fokhagymát kellett dugni, a kést a bal ajtófélfába vágnia, a söprűt pedig keresztbe állítania, hogy minden rontástól védve legyen.
A Luca ostor ennek a népszokásnak egy változata, amit úgy kellett elkészíteni, hogy az ostort alkotó zsinegen kellett minden nap egyet csavarni, majd karácsony éjjelén pattogtatni vele. Az ostor hangjára odagyűltek a boszorkányok.
Lucanapi praktikák: Luca napja megannyi női praktikáról ismert, s talán a legnépszerűbbek közé tartoznak a szerelmi varázslatok és jövendölések. Lányok, asszonyok súgva-búgva öntik a viaszt, s férfiszem nem láthatja titokzatos tevékenységüket. Van, aki azért önti a vörös gyertya forró maradványát a kihűlt vízbe, hogy meglássa jövendőbelijét, van, aki már meglévő szerelme hűségéről szeretne megbizonyosodni. A vízben megdermedő viaszdarab formája és a benne rejtőzködő jelek az elkövetkezendő esztendőről mondanak jövendőt, mely nemcsak az avatottaknak mutatkozik meg, hanem annak is, aki szabadjára engedi a képzeletét, s hiszi azt, hogy e szép régi szokást az Égiek adományozták a fehér népnek.
Szertartások:
Yule tűz és hamu varázslat a következő év bőségéért
Yule fagyöngyvarázslat, hogy erőnk legyen a téli időszakokban
Yule gyümölcskenyér bűbáj
Kerecseny sólyom röptetés
dobszertartások a fény születésének megünnepléséért.
oldal teteje
Yule
A téli napforduló ünnepe a keleti pusztai népeknél, így őseinknél is, a legkiemelkedőbb örömnap lehetett. A kínai krónikák már a hunok esetében is feljegyezték a sötétség fordulójának megünneplését. A turáni népek hitvilágában ez a nap a megújulást, az újjászületést is jelképezte. A sötétség átfordulását a világosságba: kara csun (azaz karácsony) ünnepe. A “kara”- feketét, sötétet jelent a türk nyelvekben és feltehetően a régi magyar nyelvben is. A “csun, csúny" forduló, fordulás. Ebből a szóösszetételből állt össze a karacsun szavunk. A feketeség csúcsa és annak “átfordulása” után egyre nő a fény, a világosság ideje.
A küzdelmet őseink évezredek óta minden évben ismétlődő kozmikus, spirituális szertartásaikkal segítették. A napforduló éjszakáján hegygerinceken tüzeket gyújtottak, táncoltak és melegedtek, így várták a hajnalt, az első napsugarak éltető erejét. Ősi szimbólumaink is őrzik ezt: Csodaszarvasunk például agancsai közt tartja az elgyengült, Napot, Turul madarunk tollán az aranyos napfény csillan meg, ahogy szárnyát széttárva.
A téli napforduló volt a kerecsen sólyom röptetésének is a napja. A kerecsen sólyom királyi madár, ezért röptetése királyi, fejedelmi szertartás volt. A Turul fia, a Turul-nemzetség leszármazottja az, aki a napfordulón sólyomröptetésével égre segíti - segítette - az újjászülető Napot. A sólyom az eurázsiai pusztákon élő népek és egyben a magyarság fénymadara. Ő az, aki legközelebb repül a Naphoz, üzenetvivő, közvetítő Ég és Föld között. A téli napfordulón való röptetése segítette az elgyengült Napot az égi pályáján a felemelkedésben. Ez volt az égen fehérlő erejét vesztett Napnak újjászületését segítő szertartás, a Fehérló Fiának a megszületése. A Világ Világosságának a születése, akit az égi Csodaszarvas segít fel az égre.
A kerecsen sólyom, amely keleti madár, a kínai nagyfaltól a Kárpát-medencéig honos. Idealizált változata az "Astur" vagy "Toghrul", amely mesébe illő képességekkel rendelkezik, sehol sem található, misztikus madár, az égbolt vitathatatlan ura. Ahogy a földön az oroszlán az állatok királya, az égen, a szellem birodalmában a "Toghrul", ismerősebb nevén a "Turul" sólyom uralkodik. A sólyom tiszteletét megtaláljuk az egyiptomiaknál, ahol az egyiptomi Napkirály egyik jelképe a Horus sólyom, a Napkarvaly, aki a fáraó feje mögött jelzi spirituális kapcsolatát az Éggel. Babiloni királyszobrokon is az Éggel való kapcsolatot emeli ki, mint ahogy a pártus királyszobrokon is. A Krisztus születése utáni századokban a sólyom a Szentlélek (Szent Szellem) madara. Még a középkorban is a sas-sólyom Krisztus mennybemenetelének szimbóluma, valamint János evangélista jelképe. Ő a spirituális, szellemi megtermékenyítő, az isteni küldetés jelképe, kitárt szárnyai a szellemi védelemre utalnak.
Mivel a téli napforduló, a Fény születése, annyira mélyen gyökerezett a természeti népekben, a keresztény vallások is átvették eme ünnepet. I. Constantinus, római császár, aki a római birodalomban elsőként vezette be a keresztény vallást (noha ő soha nem keresztelkedett meg),
325-ben összehívta az első nikaia-i zsinatot. Ekkor került át Karácsony ünnepe december 25-re, az első nikaiai zsinat döntése alapján. A karácsony a legnagyobb keresztény ünnep a húsvét után, amellyel Jézus Krisztus születésére emlékeznek. Minden évben december 25-én tartják világszerte, habár nem ezt a dátumot tartják számon Jézus születése napjának!
Az égi jelenségek alapján, amelyek Jézus születésekor láthatóak voltak, születése inkább tehető Krisztus előtt 7-re valamikor augusztus 7-e környékére. Talán azért esett erre a választás, mert egyes keresztény szerzők szerint Jézus szenvedése, azaz a húsvét, illetve fogantatása az év azonos napján, március 25-én történt, vagy azért, mert ekkor van a téli napforduló a Föld északi féltekéjén, illetve a korai keresztények ezen a napon a kötelező Mithrász-ünnep helyett Jézus születését ünnepelték. Ez a keresztény ünnep az első nikaiai zsinat határozata értelmében Jézus Krisztus földi születésének emléknapja: az öröm és békesség, a család és gyermekség, az otthon és szülőföld ünnepe. Szimbolikusan helyén van ez a kép, hiszen Jézus mint fényhozó, született erre a világra, hogy tudásával segítse felemelkedésünket.
---------------------------------
