Keresés

2009. március 10., kedd

A takarékosság!

Sem Skót, sem Sváb felmenőkkel nem rendelkezem, mégis szerfelett vonzódom minden olyan praktikához, amit talán már csak a nagymamák tudnak a főzés terén.
Mint pl. a következő történet:
Violini, kedves "kreatív blogostársam" közkincsé tette a közös főzős blogunkban a nagymamája kapcsolatát a tökkel. Itt elolvashatjátok, számomra nagy élmény volt.
Én sajnos egy nagymamámat sem ismerhetem, ezért Tőlük már nem tudok meg semmi ilyenféle praktikát, de például az anyu mesélte, hogy gyermekkorában a nagymama a túrógombócot aludttejből főzött tejbegrízből készítette.
Vagy például, ha sajtot készítek, a savót még egyszer átforralom, leszűrve abból lesz az orda, a megmaradt híg savót pedig hígítva, fokhagymával áztatva a növényekre lehet permetezni, remek gombaölő.

Ha Ti is tudtok ehhez hasonló fortélyokat, örülnék, ha megosztanátok velem.

Ez az édesség, amit most meg szeretnék mutatni, szintén hasonló elven nyugszik. Egy kedves barátnőmtől "tanultam", aki szintén hasonló elveket vall.

Csokis csiga




Ezt az édességet akkor készítem, amikor kenyeret sütök. /tehát elvileg minden másnap :-)/
A kicsit több kenyértésztát dagasztok be, és miután megkelt, úgy az egyharmadát kiveszem.
Ezt a kivett adagot kinyújtom, megkenem olvasztott vajjal, megszórom egy kis nádcukorral és rászórom az összetört mikulás, vagy nyuszicsokikat. (vagy ami van).
Bejgliként feltekerem, 1 1/2 - 2 cm-es szeletekre vágom, kivajazott tepsibe rakom a vágott felükre. Az egészet még átkenem olvasztott vajjal. Most szórtam rá jégcukrot is.

200 fokon kb 10 percig sütjük.



Fessünk Festőnövényekkel!

 
KatBo.Réka - Fessünk Festőnövényekkel!
Facebook-csoport · 355 tag
Csatlakozás a csoporthoz
Sok szeretettel várok, hívok minden olyan vállalkozó kedvű társamat, akik belevágtak a növényi festés izgalmas világába. Osszuk meg egymással a már me...
 

Fessünk festőnövénekkel: lépésről-lépésre

Archívum

KatBo-KLUB

 
„KatBo-KLUB” csoport
Facebook-csoport · 62 tag
Csatlakozás a csoporthoz
Ahogyan azt a facebook is mondja, azért hoztam létre ezt a csoportot, hogy "egyszerűen oszthassak meg tartalamat ismerősökkel, családtagokkal, és munk...
 

Őszi ötletek

Készüljünk együtt a karácsonyra

Készüljünk együtt a karácsonyra
Karácsonyi ötletek

Vegyszer és Hulladékmentes élet

 
KatBo.Réka - vegyszer és hulladékmentes élet
Facebook-csoport · 72 tag
Csatlakozás a csoporthoz
Üdvözöllek a csoportban! Több éve elsődleges szempont az életemben a vegyszer és hulladékmentesség. Kis lépésekben, de folyamatosan haladok ezen az út...
 

Címkék

agyagozás ajándék ajánló álomfogó angyalhívó apróságok átépítés babaház babák bálint nap batik befőzés bulletjournal búza cica cikk cukorvirág csak úgy család cser kiadó Csillaghegyi gyapjúnap csíráztatás csuhé decoupage dekoráció díj DIY édes egyéb ehetővirág ékszer fessünk festőnövényekkel festőnövény foltvarrás fonal fonal festés fonalékszer fonás fotók frisstészta fürdőszoba gasztronómia gézkendő gyapjú gyapjú fonal gyékény gyerek gyerek - munka gyerekek gyerekruha gyógynövény gyöngy gyöngyszövés gyurma hagyomány hálószoba házi patika háziállatok henna hímzés hírlevél homoktövis horgolás horgolótű horgolt kosár hulladékmentesen húsvét inspiráció interjú játék kalap karácsony karácsonyfadísz Karácsonyi ötletek karmantyúfa Kati süt kendőfestés kenyér kerámiák kert kertimunka Kézművelők Egyesülete kézművesség konyha kozmetikumok könyvajánló könyvkötés környezettudat kötés krumpli lakás lakásátalakítás lakásvásár Lakbear lakberendezés levendula logótervezés macik macikaLand masszázs média meggymag-párna MESKA minimalizmus műhely Nagykörű Nagykörű 2.0 nappali nemezékszer nemezelés népélet népi játszóház néprajz neszesszer növekedés nyaralás nyitott műhely nyomtatható kép ősz őszi dekor őszi ötletek őszi ünnepkör patchwork pénztárca Piel & Pelle PRivátPRovence-NK2.0 programok projekt2018 redwork régiből új rendezvény rongybaba ruha ruhavarrás sajt sál Sarkad Udvar shiatsu smink sós stílus sütés sütiszappan szabadföldi szalaghímzés szappandesszert szappanok szappantan Székely SAL személyre szabottan szép szezámmag színek szövés szövőráma szövőszék tartósítás táska táskafül-karika tavaszi ünnepkör téli ünnepkör tészta textilfestés textilmunka Tilda tisztítószer tolltartó transzferálás UJB újrahasznosítás útibeszámoló ünnep valentin nap ványolt gyapjú városi élet varrás varrás technika vásár vásárfia vegyszermentesen vetemény vidéki életem video waldorf webdesign weblapkészítés woodloom szövőráma workshop zerowaste