Én megvoltam győződve arról, hogy ez biztosan nem így van.
A történet eleje:
Mindenkinek külön szobája lett. Ehhez viszont az kellett, hogy a háló- és dolgozószoba kikerüljön a régi helyéről.
De hova???
A nappalink szép nagy volt, sajnos ez lett a "veszte".
Most szép kicsi lett, viszont helye lett egy helyes kis háló-dolgozószobának. (remélem egyszer csak lesz egy "komoly nagy műhelyem is".)
Itt még bármi lehetett volna, akár színpad is:
de itt már végérvényesen eldőlt a sorsa:
belaktam:
Mivel ez a sarok hőtechnikailag elég vacak, penészedésre hajlamos, szellősen kellett hagyni, és megvalósulhatott egy régóta tetsző megoldás! Raklap!!! Szeretem, mert olyan zugos.
és ennyi a munkahelyem:
A kis nappalink:
Most itt tartunk.
De amiről írni szerettem volna, az csak most következik.
Tehát funkciót váltott még más helység is, a mosókonyhát felszámoltam, kamra lesz belőle, ezért aztán a mosógép átszerelése miatt elindultunk néhány apróságot venni.
És itt jött a pofon.
Csak két tételt gyorsan hagy mondjak:
A vízszigetelő fóliacsík a nagyáruházban 300 ft, a kisboltban 100 Ft. (ugyanaz), a csaptelepre szerelhető toldó valami, amire rá lehet kötni a mosógépet, és így nem befolyásolja a mosógép vízellátása a csaptelep működését. A nagyáruházban 5500 Ft, a kisboltban 1950 Ft-ba került.
Ja és a lenolajat is jóval olcsóbban vettem egy kis festékboltan, mint ahogyan a multi árulta.
Ehhez képest a kisboltok mennek tönkre, mert az emberek azt hiszik, hogy a multinál biztosan minden jóval olcsóbb.
Nektek mi a tapasztalatotok?