Keresés

2016. május 19., csütörtök

Szövés és a fogorvos

Juditnál töltött nap után nem bírtam magammal. Nem találtam a helyem. Másnap is szőni szerettem volna.
El is határoztam, hogy Zsu barátnőmtől veszek egy szövőkeretet.
A 80 cm merevnyüstös mellett döntöttem, mert ár-érték arányban az látszott a legjobbnak, de persze még gondolkoznom kellett rajta sokat, mert mégiscsak nagyobbacska kiadás ez is.

És akkor beütött a krah.
Fogorvoshoz kell mennem!!! Ráadásul nagyobb kiadással kell számolnom.
A szövőkeret megvásárlásának esélyei szertefoszlottak.

"De az nem lehet!"
"Én azt nem bírom ki!"
"Valaki segítsen!... lehozom a padlásról a szövőkeretemet".

Régebben egy Németországban élő barátunktól kaptunk egy szövőkeretet, amit akkor meg is próbáltunk összerakni, de abba maradtunk, hogy ebből hiányoznak elemek.

Gondoltam újra átnézem, hátha csak kevés, könnyen pótolható elem hiányzik belőle.

Szétpakoltam az erkélyen a szövőkeret darabjait, és a fán látható elszíneződések, valamint a logikám alapján elkezdtem összerakni, és láss csodát, úgy nézett ki a dolog, hogy valahogy összeállt az egész.

2 merev nyüst is van hozzá

Lábakon álló szövőkeretről van szó

Itt látszik, hogy néhol világosabb a fa, ez adta a szereléshez a támpontot.


De akkor korábban mi hiányzott belőle???

Találtam a lábán egy márkajelzést, ennek alapján rákerestem, és meg is találtam a neten.
Ilyen szövőkeretem van nekem, és nem is hiányzik belőle semmi komoly, csak a nyüstemelő, de az nem probléma, azt mi is meg tudjuk csinálni.

Átmenetileg készítettünk egy emelőt, ami azóta be is vált.


Felvetettem, és elkezdtem rajta szőni.
Ezt a fonalat választottam első munkámnak.


A felvető, Lilla féle horgolófonal, amiből kicsit túlrendeltem magam, de erre is nagyon jó lesz. :)








Én nagyon boldog vagyok, és maximálisan meg vagyok elégedve azzal a helyzettel, amit ez a nem várt fogorvos program eredményezett.
Minden rosszban van valami jó! :)

ui: Akkor most elkezdek gyűjteni a többnyüstös Ashford szövőszékre.




Ha hasznosnak találtad a bejegyzésemet, kérlek oszd meg a facebookon az ismerőseiddel.

Nincsenek megjegyzések:

Instagram

Háziszappan rózsákkal #katbo #katboreka #háziszappan #handmade #handmadesoap #homemade

Szentimrey Valentovics Réka (@katboreka) által közzétett fénykép,

Őszi ötletek

Rólam




KatBo-életem otthon maradó anyaként született meg, amikor a világgal való kapcsolatomat jelentette a kézművesség. Volt családi alapom, amire sokféle tanfolyamot elvégeztem:) Érdeklődésem annyi szép új területre elvitt, hogy kiléptem a családi körből, míg aztán főállású anyából hivatásos kézműves lettem.

Fokozatosan bővült Katbo-világom, jelenleg népi játszóház-vezetői képzésre járok. E honlap mutatja, hogy milyen területeken vagyok jelen kéz-termékeimmel, illetve mik láthatóak nyitott műhelyemben

Facebook

Városi dzsungel