Keresés

2016. augusztus 26., péntek

Tisztítószer mustra

Aki olvas engem, az tudja, hogy évek óta megszállottja vagyok az "amennyire csak tudunk, éljünk vegyszermentesen" mozgalomnak. ( Nincs ilyen nevű hivatalos mozgalom, de ezennel akár meg is alakíthatnám. :) )

Még belegondolni is rossz, hogy az életünk szinte összes területén bombázzuk magunkat különböző vegyszerekkel, sugárzásokkal, amiket nagyon nehéz kikerülni, de nem lehetetlen.

Az egyik fő vegyifegyver raktárunk a tisztítószeres polcaink. Az ott sorakozó sok színes flakont gond nélkül le tudjuk cserélni, mert van alternatíva,  hiszen rendelkezésünkre állnak olyan hagyományos anyagok, amik könnyen és olcsón beszerezhetőek, nem terheljük velük feleslegesen a környezetünket, se saját magunkat. 

Most megmutatom Nektek, hogy milyen "vegyszereket" használok a fürdőszobánk tisztításához, és bíztatlak Titeket is, hogy cseréljétek le a sok színes flakonba bújtatott vegyifegyvereket erre a néhány szerre.


Mindössze három alapterméket használok:

1. ECET - 10 %-os, ami az egyik legsokoldalúbb tisztítószer. Az ecetet ősidők óta használják általános fertőtlenítésre és tisztításra. Intenzív baktérium és gombaölő hatással rendelkezik. Kitűnő szagtalanító, vízkőoldó, valamint penészírtó tulajdonsága mellett jó fehérítő, és a makacsabb foltokkal is felveszi a versenyt. 
Sokaknak (nekem is) elképzelhetetlen az ablakpucolás más vegyszerrel. Ecetes víz, és az újságpapír verhetetlen páros. :)
A töményebb koncentrációjú keveréket (2/3 ecet - 1/3 víz), amit a kiürült piros szórófejes flakonban tartok, ablakpucolásra, és a fürdőszoba általános takarítására használom, míg a gyengébb koncentrátumot (kb. fele-fele arányban vízzel higítom az ecetet) mosáshoz használom öblítő helyett.

2. Szódabikarbóna, természetes szagtalanító, fertőtlenítő hatással rendelkező anyag, kis vízzel összekeverve remek súrolószer. Nagyszerű áztató és fehérítő szer, a  kávé, tea, de még a zsírfoltokat is kiveszi a ruhákból. 

3. Citromsav, jó vízkőoldó, a szódabikarbónával együtt kitűnő tisztító hatással rendelkeznek.

Mit - mire?

Mosás: évek óta nem használok gyári mosószert. Eleinte a mosódióval próbálkoztam, de nekem csalódást okozott. Tavaly megosztottam veletek egy barátnőmtől kapott mosózselé receptet, ez nagyon bevált nekem, azóta csak ezt használom. A receptet ITT találjátok.
Öblítéshez ecetes vizet használok, amit, ha kedvem tartja mosóparfűmmel illatosítok. Ennek a receptjét ITT találjátok.

Tükör tisztítása: Ecetes víz a piros szórófejes flakonból és összegyűrt újságpapír

Csempe, szaniterek, csaptelepek: A citromsavat és a szódabikarbónát egy az egyben összekeverem, ezzel beszóróm a tisztítandó felületet, majd az egészet megfújkálom a piros szórófejes flakonban lévő töményebb ecetes koncentrátummal. A vízköves részre töményebb citromsavat szórok, pár percig hagyom hatni, aztán egyszerűen egy nedves szivaccsal letörlöm.

WC kagyló: 4:1 arányban összekeverem a szódabikarbónát a citromsavval. (4 rész szódabikarbóna - 1 rész citromsav). Ezt beleszóróm a wc csészébe, kicsit hagyom, majd wc kefével az egészet átsúrolom.

Higgyétek el, hogy egy ilyen vegyszermenetes takarítás felér egy lelki welnessel.
Nem bántottam vele a környezetemet, nem engedtem le a lefolyón egy csomó méreganyagot! Igyekszem ennyit megtenni a majdani unokámért, hogy Ő is láthassa még, hogy szép a világ!!!



Ha tetszett a bejegyzésem, és hasznosnak talátad, kérlek oszd meg az ismerőseid között, hagy jusson el minél több emberhez. :)



Fessünk Festőnövényekkel!

 
KatBo.Réka - Fessünk Festőnövényekkel!
Facebook-csoport · 355 tag
Csatlakozás a csoporthoz
Sok szeretettel várok, hívok minden olyan vállalkozó kedvű társamat, akik belevágtak a növényi festés izgalmas világába. Osszuk meg egymással a már me...
 

Fessünk festőnövénekkel: lépésről-lépésre

Archívum

KatBo-KLUB

 
„KatBo-KLUB” csoport
Facebook-csoport · 62 tag
Csatlakozás a csoporthoz
Ahogyan azt a facebook is mondja, azért hoztam létre ezt a csoportot, hogy "egyszerűen oszthassak meg tartalamat ismerősökkel, családtagokkal, és munk...
 

Őszi ötletek

Készüljünk együtt a karácsonyra

Készüljünk együtt a karácsonyra
Karácsonyi ötletek

Vegyszer és Hulladékmentes élet

 
KatBo.Réka - vegyszer és hulladékmentes élet
Facebook-csoport · 72 tag
Csatlakozás a csoporthoz
Üdvözöllek a csoportban! Több éve elsődleges szempont az életemben a vegyszer és hulladékmentesség. Kis lépésekben, de folyamatosan haladok ezen az út...
 

Címkék

30napos access consciousness adomány advent adventikoszorú agyagozás ajándék ajánló akác álomfogó angyalhívó apróságok aranytej ásvány aszalás átépítés babaház babák bach virágterápia bálint nap batik befőzés bejgli bodza bodzabogyó bulletjournal búza c9 cica cikk címkefonal cukorvirág csak úgy csakúgy család cser kiadó cseresznyeékszer Csillaghegyi gyapjúnap csipkebogyó csíráztatás csuhé decoupage dekoráció díj DIY doTERRA dugványozás édes egyéb ehetővirág ékszer élő ételek érmelegítő évértékelő évkör évtervezés ezüstnő feketetóivásár fermentálás fessünk festőnövényekkel festés festőnövény fittrecept fókuszmandala foltvarrás fonal fonal festés fonalékszer fonás fotók freeform frisstészta futás fürdőszoba gasztronómia gézkendő gomba gondolatok görögdinnyehéj gyapjú gyapjú fonal gyékény gyerek gyerek - munka gyerekek gyerekjáték gyerekruha gyógynövény gyöngy gyöngykötés gyöngyszövés gyurma gyümölcsecet hagyomány hálószoba házi patika háziállatok háziecet henna herbatea hímzés hírlevél holdállás homoktövis horgolás horgolótű horgolt kosár hulladékmentesen hummusz húsvét illóolaj inspiráció interjú játék kalap kamilla karácsony karácsonyfadísz Karácsonyi ötletek karantén karikaötletek karmantyúfa Kati süt kelttészta kendőfestés kenyér kerámiák kert kertimunka Kézművelők Egyesülete kézművesség komposztálás konyha kozmetikumok könyvajánló könyvkötés környezettudat kötés krumpli lakás lakásátalakítás lakásvásár Lakbear lakberendezés levendula logótervezés luffa macerátum macik macikaLand magamemelem magtej maradjotthon maszk masszázs média meggymag-párna méhviasz menta merjőszülni MESKA mézeskalács minimalizmus muskátli műhely Nagykörű Nagykörű 2.0 napló nappali nemezékszer nemezelés népélet népi játszóház néprajz neszesszer növekedés növényitejes szappan nyaralás nyitott műhely nyomtatható kép ÖkosNő öltözködés önismeret ősz őszi dekor őszi ötletek őszi ünnepkör őszvagyok patchwork páva pávafüli pávakollekció pénztárca Piel & Pelle polimer PRivátPRovence-NK2.0 programok programozott ásványok projekt2018 redwork régiből új rendezvény rongybaba Rongyszőnyeg rózsa ruha ruhavarrás sajt sál Sarkad Udvar sashiko shiatsu skanzen smink smoothie sós stílus sütés sütiszappan szabadföldi szalaghímzés szappandesszert szappanok szappantan Székely SAL személyre szabottan szép szépségápolás szezámmag szilveszter színek szójaszappan szokások szövés szövőráma szövőszék tartósítás táska táskafül-karika tavaszi ünnepkör téli ünnepkör tészta textilfestés textilmunka Tilda tisztítókúra tisztítószer tolltartó transzferálás UJB újrahasznosítás útibeszámoló ünnep vadvirág valentin nap ványolt gyapjú városi élet varrás varrás technika vásár vásárfia vegeta vegyszermentesen vetemény vidéki életem video virágkonyha waldorf webdesign weblapkészítés woodloom szövőráma workshop zabkorpa zerowaste zöldturmix