Keresés

2023. december 2., szombat

Advent



Holnap gyújtjuk az Adventi koszorú első gyertyáját.
Szeretném Veletek megosztani Molnár V. Jóska bácsi, néplélekkutató gondolatait az Adventi koszorúról.
...A valódi adventi koszorúnak igen mély mondanivalója van. Eredendően minden adventi koszorút egy kör és egy kereszt alkot.
Kör: Boldogasszony ölelését szimbolizálja, a fény óhajtásának és őrzésének megjelenítése.
Kereszt: Ige, a Teremtő kiáradó fénye
Kereszt közepe: Isten helye
A kör és a kereszt az Öl, az Ige, és Isten hármasa.
A mai kor embere már csak a koszorú ölét használja, ami nem elég, mivel Isten hiányzik belőle. Azzal, hogy belehelyezzük Istent is, újra éltetjük a születését a lelkünk közepén.
A koszorút otthon kell készíteni fűzfavesszőből, hagyományosan 4 vagy 8 vessző adja a keresztet. A vesszők közé szorították be a méhviaszgyertyákat, a körbe pedig fenyőágakat tűzdeltek be az óramutató járásának megfelelő irányban.
A méhviaszból készült gyertya szimbolizálja a szorgalmas szűzbogarat, Jézus bogarát. A méz jelképezi Jézus jóságát. A kereszt közepére csipkebogyók kerültek. A csipkebogyó jelenítette meg az istenfát. (Isten a csipkebokorban szólt Mózesnek.) A lényeg a csipkebogyó piros színén van, a piros az örök élet színe. A gyertya derekát fontos volt kék szalaggal átfogni, mert a kék Mária színe, maga a kék ég, amiben az Ő szent fia, a Nap van. (Az elkészült koszorút mindig a mestergerendára illesztették.)
(saját megjegyzés: a csipkebogyó Avalonban is szent bokorként volt számon tartva 🙂 )
A gyertyák tájolásának és meggyújtásának is meghatározott sorrendje van:
1. Kelet - 2. Dél - 3. Nyugat - 4. Észak
Az idő és a tér kerek, a születés időben és térben történik. Észak az időnek és a térnek is a rendje.
A négy gyertya négy napfordulat megjelenítője.
Az adventi koszorú elsősorban nem dekoráció! Adventkor az ember lelke megszelídül, a koszorú ott van benne a lelkében.
Asztrozófiai értelemben a négy gyertya négy fényes csillagot, a világ négy tartópillérét idézi. Az első csillag az Aldebaran, a Bika csillagkép szeme, ami az isteni minőségek látása. A második a Regulus, az Oroszlán szíve, a királyi (apai) szeretet lángja. A harmadik az Antares, a Skorpió szíve, ami már az isteni szeretet üzenetét hordozza. A negyedik gyertyaláng a Fomalhaut, a Vízöntő vizet elnyelő csillaga, a megtisztulás és a bőség befogadása.
Advent és az erények:
Advent idejében növekednek a sötétség erői, egyre kevesebbet érzékeljük a Nap mindent bevilágító fényét. Az időszak hatalmas lehetőség a fejlődésre. Az emberi lélek megkísértése, amikor meg kell erősíteni bizonyos erkölcsi- szellemi erőket.
Advent első hete: igazságosság erénye
Az ember fizikai testét környékezik meg. Az érzékelés megtévesztése, aminek elhárítására alkalmas az igazságosság erénye.
Advent második hete: mértékletesség erénye
Az ember éteri testét környékezik meg. A vágyak mértéktelen megnövekedését a mértékletesség erénye hárítja el.
Advent harmadik hete: bátorság erénye
Az ember asztrális testét környékezik meg. A lelki egyensúly elvesztését a bátorság erénye akadályozza meg. Nem veszítjük el önmagunkat.
Advent negyedik hete: bölcsesség erénye
A szellemi világ küszöbe. Az ellenerők próbálják meggátolni az új szellemi bölcsességek felvételét. Ekkor a szellemi bölcsesség megszerzése és megtartása a legfontosabb.
----------------------------
Az én koszorúm egy kicsit eltér a fent leírtaktól. Egy jópáréves moha alapra készítettem. Rozmaring és boróka ágakat raktam rá, valamit szárított gyümölcsöket, és fahéj rudakat, és persze a méhviasz gyertyák.

Fessünk Festőnövényekkel!

 
KatBo.Réka - Fessünk Festőnövényekkel!
Facebook-csoport · 355 tag
Csatlakozás a csoporthoz
Sok szeretettel várok, hívok minden olyan vállalkozó kedvű társamat, akik belevágtak a növényi festés izgalmas világába. Osszuk meg egymással a már me...
 

Fessünk festőnövénekkel: lépésről-lépésre

Archívum

KatBo-KLUB

 
„KatBo-KLUB” csoport
Facebook-csoport · 62 tag
Csatlakozás a csoporthoz
Ahogyan azt a facebook is mondja, azért hoztam létre ezt a csoportot, hogy "egyszerűen oszthassak meg tartalamat ismerősökkel, családtagokkal, és munk...
 

Őszi ötletek

Készüljünk együtt a karácsonyra

Készüljünk együtt a karácsonyra
Karácsonyi ötletek

Vegyszer és Hulladékmentes élet

 
KatBo.Réka - vegyszer és hulladékmentes élet
Facebook-csoport · 72 tag
Csatlakozás a csoporthoz
Üdvözöllek a csoportban! Több éve elsődleges szempont az életemben a vegyszer és hulladékmentesség. Kis lépésekben, de folyamatosan haladok ezen az út...
 

Címkék

30napos access consciousness adomány advent adventikoszorú agyagozás ajándék ajánló akác álomfogó angyalhívó apróságok aranytej ásvány aszalás átépítés babaház babák bach virágterápia bálint nap batik befőzés bejgli bodza bodzabogyó bulletjournal búza c9 cica cikk címkefonal cukorvirág csak úgy csakúgy család cser kiadó cseresznyeékszer Csillaghegyi gyapjúnap csipkebogyó csíráztatás csuhé decoupage dekoráció díj DIY doTERRA dugványozás ecet édes egyéb ehetővirág ékszer élő ételek érmelegítő évértékelő évkör évtervezés ezüstnő feketetóivásár fermentálás fessünk festőnövényekkel festés festőnövény fittrecept fókuszmandala foltvarrás fonal fonal festés fonalékszer fonás fotók freeform frisstészta futás fürdőszoba gasztronómia gézkendő gomba gondolatok görögdinnyehéj gyapjú gyapjú fonal gyékény gyerek gyerek - munka gyerekek gyerekjáték gyerekruha gyógynövény gyöngy gyöngykötés gyöngyszövés gyurma gyümölcsecet hagyomány hálószoba házi patika háziállatok háziecet henna herbatea hímzés hírlevél holdállás homoktövis horgolás horgolótű horgolt kosár hulladékmentesen hummusz húsvét illóolaj inspiráció interjú játék kalap kamilla karácsony karácsonyfadísz Karácsonyi ötletek karantén karikaötletek karmantyúfa Kati süt kelttészta kendőfestés kenyér kerámiák kert kertimunka Kézművelők Egyesülete kézművesség komposztálás konyha kozmetikumok könyvajánló könyvkötés környezettudat kötés krumpli lakás lakásátalakítás lakásvásár Lakbear lakberendezés levendula logótervezés luffa macerátum macik macikaLand magamemelem magtej maradjotthon maszk masszázs média meggymag-párna méhviasz menta merjőszülni MESKA mézeskalács minimalizmus muskátli műhely Nagykörű Nagykörű 2.0 napló nappali natúrkozmetikumok nemezékszer nemezelés népélet népi játszóház néprajz neszesszer növekedés növényitejes szappan nyaralás nyitott műhely nyomtatható kép ÖkosNő öltözködés önismeret ősz őszi dekor őszi ötletek őszi ünnepkör őszvagyok patchwork páva pávafüli pávakollekció pénztárca Piel & Pelle polimer PRivátPRovence-NK2.0 programok programozott ásványok projekt2018 redwork régiből új rendezvény rongybaba Rongyszőnyeg rózsa ruha ruhavarrás sajt sál Sarkad Udvar sashiko shiatsu skanzen smink smoothie sós stílus sütés sütiszappan szabadföldi szalaghímzés szappandesszert szappanok szappantan Székely SAL személyre szabottan szép szépségápolás szezámmag szilveszter színek szójaszappan szokások szövés szövőráma szövőszék tartósítás táska táskafül-karika tavaszi ünnepkör téli ünnepkör tészta textilfestés textilmunka Tilda tisztítókúra tisztítószer tolltartó transzferálás UJB újrahasznosítás útibeszámoló ünnep vadvirág valentin nap ványolt gyapjú városi élet varrás varrás technika vásár vásárfia vegeta vegyszermentesen vetemény vidéki életem video virágkonyha waldorf webdesign weblapkészítés woodloom szövőráma workshop zabkorpa zerowaste zöldturmix