Keresés

2008. július 16., szerda

Hagyományőrző hétvége Nagykörűben

Sikeresen lezajlott a múlt hétvégei nagykörűi hagyományőrző hétvége. Erre a rendezvényre készítettem a már korábban említett madarakat és kisbabákat. Az alap elképzelés az megmaradt, mármint, hogy nem ebből akarok meggazdagodni és valamilyen jótékony céllal kerüljenek a kis vásárfiák eladásra. Annyiban módosítottam az eredeti gondolatot, hogy nem lesz meghatározott összeg. A befolyt pénzzel támogatni szeretném a faluba nyaralni érkező Csángó gyerekeket. Lassan már hagyomány, hogy nyáron a falú Moldvából fogad gyerekeket és megpróbál számukra élményekben gazdag napokat nyújtani. Itt láthattok fényképeket
2005-2006, illetve 2007 évből.
Szóval mindenki az anyagi lehetőségeihez mérten vásárolta meg a portékákat. A madaraknak nagyon nagy sikere volt. Olyannyira, hogy utólagos készítéseket ígértem, csak ne vigyenek egyszerre többet. Babából maradt egy-kettő, de a másnapi nagy családi találkozón gazdára találtak azok is.


PhotobucketEgy szónak is száz a vége, nyugodt lélekkel fekhettem le aludni, mert a többiek lelkesedése megint megmutatta, hogy érdemes jó cél érdekében munkálkodni.

Fessünk Festőnövényekkel!

 
KatBo.Réka - Fessünk Festőnövényekkel!
Facebook-csoport · 355 tag
Csatlakozás a csoporthoz
Sok szeretettel várok, hívok minden olyan vállalkozó kedvű társamat, akik belevágtak a növényi festés izgalmas világába. Osszuk meg egymással a már me...
 

Fessünk festőnövénekkel: lépésről-lépésre

Archívum

KatBo-KLUB

 
„KatBo-KLUB” csoport
Facebook-csoport · 62 tag
Csatlakozás a csoporthoz
Ahogyan azt a facebook is mondja, azért hoztam létre ezt a csoportot, hogy "egyszerűen oszthassak meg tartalamat ismerősökkel, családtagokkal, és munk...
 

Őszi ötletek

Készüljünk együtt a karácsonyra

Készüljünk együtt a karácsonyra
Karácsonyi ötletek

Vegyszer és Hulladékmentes élet

 
KatBo.Réka - vegyszer és hulladékmentes élet
Facebook-csoport · 72 tag
Csatlakozás a csoporthoz
Üdvözöllek a csoportban! Több éve elsődleges szempont az életemben a vegyszer és hulladékmentesség. Kis lépésekben, de folyamatosan haladok ezen az út...