Keresés

2008. november 1., szombat

Szent András hava / November 2/1


Nov.1.-Mindenszentek napja,
Nov.2.-Halottak napja
Mindkét nap a halottakra való emlékezés ünnepe.

Mindenszentek - azoknak a szenteknek az ünnepe, akikről a naptár név szerint nem emlékezik meg.
9. századtól kezdve kötelező ünnep.
Katolikus egyház tanítása szerint ezen a napon az élő és az elhunyt hívek titokzatos közösséget alkotnak.
20. században a halottak napja előestéje, vigíliája lett.
Gazdasági hagyományok is fűződnek ehhez a naphoz. (Csépán ilyenkor szorultak be az állatok)

Halottak napján, ma is szokás a sírokat megtisztítani, feldíszíteni, gyertyát gyújtani.
A néphit szerint ilyenkor haza látogatnak a halottak, ezért sokfelé számukra is megterítenek, kenyeret, vizet, sót tesznek az asztalra.
Ahány halottja van a családnak, annyi gyertyát gyújtanak. Ha nem tudnak kimenni a temetőbe, akkor otthon teszik ezt meg.
Szegedi tájon mindönszentök kalácsa, kóduskalács néven üres kalácsot sütöttek, amit a temető kapujában várakozó koldusnak adtak, hogy Ő is emlékezzen meg a család elhunyt tagjairól.

Mindenszentek és halottak napja közötti éjszakán a néphit szerint a templomban a halottak miséznek.
Halottak napján megvendégelik a szegényeket, koldusokat.
Ezen a napon tiltották a munkát, nehogy megzavarják a holtak nyugalmát.
Tiltották a mosást, - hazajáró halott akkor vízben állna.
Nem meszelnek, - nyüvek ellepik a házat.

Szívből ajánlom Nektek Amaranta ebben a témában írt bejegyzését, mert nagyon érdekes.
Én csak a hazai hiedelmekről írtam, de Ő más népek hitvilágáról is mesél.

Forrás: Tátrai-Karácsony: Jeles napok, Ünnepi szokások
Fotó: Szentimrey Gábor - Énlaka, templomkert

Fessünk Festőnövényekkel!

 
KatBo.Réka - Fessünk Festőnövényekkel!
Facebook-csoport · 355 tag
Csatlakozás a csoporthoz
Sok szeretettel várok, hívok minden olyan vállalkozó kedvű társamat, akik belevágtak a növényi festés izgalmas világába. Osszuk meg egymással a már me...
 

Fessünk festőnövénekkel: lépésről-lépésre

Archívum

KatBo-KLUB

 
„KatBo-KLUB” csoport
Facebook-csoport · 62 tag
Csatlakozás a csoporthoz
Ahogyan azt a facebook is mondja, azért hoztam létre ezt a csoportot, hogy "egyszerűen oszthassak meg tartalamat ismerősökkel, családtagokkal, és munk...
 

Őszi ötletek

Készüljünk együtt a karácsonyra

Készüljünk együtt a karácsonyra
Karácsonyi ötletek

Vegyszer és Hulladékmentes élet

 
KatBo.Réka - vegyszer és hulladékmentes élet
Facebook-csoport · 72 tag
Csatlakozás a csoporthoz
Üdvözöllek a csoportban! Több éve elsődleges szempont az életemben a vegyszer és hulladékmentesség. Kis lépésekben, de folyamatosan haladok ezen az út...