Keresés

2013. március 24., vasárnap

Tavaszi "turbó"




Érrendszeri és általános meszesedés ellen, de erős immunerősitő és baktériumölő is egyben:

Ha az (agyi)erek, vagy szívkoszorú erek beszűkülnek, vagy általános elmeszesedés tapasztalható, illetve bármilyen hajszál ér problémánk van, igyunk naponta egy kupicányi kivonatot a következő vegyülékből:

 30 gerezd fokhagyma (nem permetezett) és 5 citrom.

Elkészítés: A fokhagymát lehéjazzuk, aprítjuk. A citromot a héjával együtt apróra vágjuk, mixerben összeelegyítjük a fokhagymával együtt, majd egy liter vízzel a főzőlapra (tűzhely) helyezzük.
DE CSAK AZ ELSŐ BUGGYANÁSIG HAGYJUK A TŰZHELYEN! ( FONTOS!!!!!!!!!!!!!)

Ezután leszűrjük és üvegbe öntjük, hűvös helyen ill. hűtőszekrényben tároljuk.

A napi kupica likőr akár főétkezés előtt vagy után is fogyasztható.

A gyógymód kipróbálói állítják, hogy már 3 hetes alkalmazás után érezhető az egész testnek fiatalos regenerálódása.

A meszesedések és ezek mellékhatásai pl.: a látáscsökkenés, éles látás hiány, hallás csökkenés lassan egészen elmúlnak.

A kúrát 3 hétig kell folytatni, naponta inni, majd 8 nap szünetet kell hagyni és újra 3 hetes időtartamban megismételni.
E kétszeri kúra egész évre védettséget ad. Általános javulás áll be.
Ezt az olcsó ártalom mentes és gyógyhatású kúrát ajánlatos évente megismételni.

A fokhagyma kellemetlen szagát senki nem fogja érezni.

A fokhagyma és a citrom hatása teljes mértékben érvényesül.

A meszesedés miatt szenvedő emberek ismét nyugodtan tudnak aludni, mert a meszet feloldja és a testből kiüríti.
A fogazat romlásánál is jól bevált a fokhagyma gyógyhatása.

Nincsenek megjegyzések:

Instagram

Háziszappan rózsákkal #katbo #katboreka #háziszappan #handmade #handmadesoap #homemade

Szentimrey Valentovics Réka (@katboreka) által közzétett fénykép,

Őszi ötletek

Rólam




KatBo-életem otthon maradó anyaként született meg, amikor a világgal való kapcsolatomat jelentette a kézművesség. Volt családi alapom, amire sokféle tanfolyamot elvégeztem:) Érdeklődésem annyi szép új területre elvitt, hogy kiléptem a családi körből, míg aztán főállású anyából hivatásos kézműves lettem.

Fokozatosan bővült Katbo-világom, jelenleg népi játszóház-vezetői képzésre járok. E honlap mutatja, hogy milyen területeken vagyok jelen kéz-termékeimmel, illetve mik láthatóak nyitott műhelyemben

Facebook

Városi dzsungel