Keresés

2014. április 19., szombat

Nagyszombat


Jézus sírban pihenésének ideje, a liturgiában a húsvéti szent háromnap harmadik napja. Üdvtörténetileg e naphoz kötődik Jézus pokolraszállása is.
A nagyszombati nap csendesen telik, de már nem olyan szigorú visszafogottsággal, mint a nagypénteki. Odahaza és a templomban is az ünnepi előkészületek folynak. 

Magyarországon a katolikus hívek körében hagyomány, hogy szombat este, az ünnepi mise után fogyasztják el a bőséges húsvéti vacsorát, ezért általában napközben fejeződik be az ételek elkészítése.

Jézus halála után harmadnapra támadt fel. A három nap úgy számolandó, hogy pénteken halt meg, szombaton a sírban feküdt, és valamikor szombatról vasárnapra virradó éjjel támadt fel. A katolikus egyházban általában az a szokás, hogy sötétedés után kezdik az ünnepi misét – ez már a feltámadás éjszakájának része.

A nagyszombati mise tele van különleges, ünnepi, örömteli rítussal.
A szó legjobb értelmében túlmutat a katolicizmuson: ősi-emberi szimbólumok jelennek meg benne, a tavasz, az élet, a fény ünnepe ez. Annyi öröm és szépség van ezekben a szertartásokban, amelyet a kívülállók is megéreznek. Nem véletlen, hogy nagyszombat estéjén gyakran vannak tömve a templomok, azok is részt vesznek ezen a misén, akik alig kötődnek az egyházhoz.
A nagyszombati szertartás előtt a hívek a sötétbe borult templomban gyülekeznek. Gyertyát hoznak magukkal otthonról, de sok helyen adnak azoknak, akik esetleg elfeledkeztek volna erről. A pap és a segítői a templom elé vonulnak csendben. Itt, a templomon kívül tüzet gyújtanak és a pap kéri Istentől, hogy áldja meg az új tüzet. Majd a hatalmas húsvéti gyertyát feldíszítik és meggyújtják az új tűzről. Bevonulnak a templomba, többször megállva, a pap a gyertyát tartva énekli: „Krisztus világossága!”, miközben segítői a mellettük lévő hívek gyertyáit meggyújtják, így terjed az addig sötét templomban a fény gyertyáról-gyertyára, végül az egész tér csodálatos ragyogásba borul. (A hatalmas méretű húsvéti gyertya, amin az évszám is látható, az elkövetkező ötven napban minden mise alatt égni fog.)
Ezután következik a húsvéti örömének. A hívek a gyertyával a kezükben hallgatják végig, ahogy a pap vagy az egyik segítője elénekli ezt a hálaadó éneket. Íme egy részlete: „És ez az az éjszaka, melyen széttörve a halál bilincsét Krisztus az alvilágból mint győztes tért vissza. Mert mit ért volna megszületnünk, ha a megváltás nem ér el minket! Ó, milyen csodálatra méltó, hogy atyai jóságod lehajlik hozzánk!”
Az ének végeztével elfújják a gyertyákat, leülnek, és a Bibliából hallgatnak meg részleteket. Ez hasonlít a szokásos vasárnapi miséhez, de míg akkor két részlet hangzik el az ó- és újszövetségből, majd egy Jézus életéből (valamelyik evangéliumból), addig most legalább négy, legfeljebb kilenc részletet olvasnak fel.
A szövegek közötti énekek közül kettő különleges. Az egyik a „Dicsőség a magasságban Istennek” kezdetű: a pap elénekli az első mondatot, majd újból megszólal a csütörtökön elhallgatott orgona, a templom harangja és az összes templomi csengő, és úgy fél percen át tart az örömteli zenebona az ének folytatása előtt. A következő ének pedig az „Alleluja”. A böjt negyven napja alatt nem énekelték-mondták ezt az ujjongást jelentő szót, de most már lehet, és abba se hagyják egyhamar: számtalan köszöntésben, dalban, áldásban újból és újból szerepel mostantól.
Az „Alleluja” után következik a Bibliából Jézus feltámadásának története, majd a pap ünnepi beszédet mond.
Ezután normál, megszokott rendben zajlik a mise, de minden szövegből a legszebbet, a legkülönlegesebbet szokták választani.
Magyarországi szokás szerint áldozás után (tehát miután az ostyákat osztották a híveknek) a pap Jézus – immár üres – sírjához megy, amit az egyik oldalsó oltárnál szoktak berendezni. Itt elénekel egy éneket Jézus szavait idézve: „Feltámadtam, és újból veletek vagyok!” Ez a szentsír megnyitása.
Ezek után a Jézus testévé „átváltoztatott” kenyeret nem teszik vissza egyszerűen a megszokott szekrénybe, hanem körmenetre indulnak vele. 
(Néhány templomban a húsvét vasárnapi mise részeként tartják ezt a körmenetet.) A pap a kelyhet vagy a díszes tartót kézbe veszi, a segítői követik, csengőt ráznak, esetleg templomi zászlókat visznek magukkal, a hívek pedig húsvéti énekeket énekelve követik őket. Ez is az öröm, a boldogság kifejezése: „ki kell menniük az utcára” együtt ünnepelni a világgal: elmondani, micsoda fantasztikus dolog történt: a halál már nem érvényes többé.
Amikor a menet visszaérkezik a templomba, még elénekelnek egy hosszú, hálaadó éneket, a Te Deumot, majd az ünnepi áldások után (bennük sok-sok „Alleluja!”) a hívek hazaindulnak a templomból.
Odahaza pedig kezdődik a családi ünneplés, a közös húsvéti vacsora, a böjt megtörése: sonkával, édességgel, borral.
Kép:
Michelangelo Buonarroti ( Caprese, 1475. március 6. – Róma, 1564. február 18.)
Pietà 1499. (Szent Péter-bazilika, Róma)
Forrás: lexikon.katolikus.hu bezzeganya.postr.hu

Fessünk Festőnövényekkel!

 
KatBo.Réka - Fessünk Festőnövényekkel!
Facebook-csoport · 355 tag
Csatlakozás a csoporthoz
Sok szeretettel várok, hívok minden olyan vállalkozó kedvű társamat, akik belevágtak a növényi festés izgalmas világába. Osszuk meg egymással a már me...
 

Fessünk festőnövénekkel: lépésről-lépésre

Archívum

KatBo-KLUB

 
„KatBo-KLUB” csoport
Facebook-csoport · 62 tag
Csatlakozás a csoporthoz
Ahogyan azt a facebook is mondja, azért hoztam létre ezt a csoportot, hogy "egyszerűen oszthassak meg tartalamat ismerősökkel, családtagokkal, és munk...
 

Őszi ötletek

Készüljünk együtt a karácsonyra

Készüljünk együtt a karácsonyra
Karácsonyi ötletek

Vegyszer és Hulladékmentes élet

 
KatBo.Réka - vegyszer és hulladékmentes élet
Facebook-csoport · 72 tag
Csatlakozás a csoporthoz
Üdvözöllek a csoportban! Több éve elsődleges szempont az életemben a vegyszer és hulladékmentesség. Kis lépésekben, de folyamatosan haladok ezen az út...
 

Címkék

30napos access consciousness adomány advent adventikoszorú agyagozás ajándék ajánló akác álomfogó angyalhívó apróságok aranytej ásvány aszalás átépítés babaház babák bach virágterápia bálint nap batik befőzés bejgli bodza bodzabogyó bulletjournal búza c9 cica cikk címkefonal cukorvirág csak úgy csakúgy család cser kiadó cseresznyeékszer Csillaghegyi gyapjúnap csipkebogyó csíráztatás csuhé decoupage dekoráció díj DIY doTERRA dugványozás édes egyéb ehetővirág ékszer élő ételek érmelegítő évértékelő évkör évtervezés ezüstnő feketetóivásár fermentálás fessünk festőnövényekkel festés festőnövény fittrecept fókuszmandala foltvarrás fonal fonal festés fonalékszer fonás fotók freeform frisstészta futás fürdőszoba gasztronómia gézkendő gomba gondolatok görögdinnyehéj gyapjú gyapjú fonal gyékény gyerek gyerek - munka gyerekek gyerekjáték gyerekruha gyógynövény gyöngy gyöngykötés gyöngyszövés gyurma gyümölcsecet hagyomány hálószoba házi patika háziállatok háziecet henna herbatea hímzés hírlevél holdállás homoktövis horgolás horgolótű horgolt kosár hulladékmentesen hummusz húsvét illóolaj inspiráció interjú játék kalap kamilla karácsony karácsonyfadísz Karácsonyi ötletek karantén karikaötletek karmantyúfa Kati süt kelttészta kendőfestés kenyér kerámiák kert kertimunka Kézművelők Egyesülete kézművesség komposztálás konyha kozmetikumok könyvajánló könyvkötés környezettudat kötés krumpli lakás lakásátalakítás lakásvásár Lakbear lakberendezés levendula logótervezés luffa macerátum macik macikaLand magamemelem magtej maradjotthon maszk masszázs média meggymag-párna méhviasz menta merjőszülni MESKA mézeskalács minimalizmus muskátli műhely Nagykörű Nagykörű 2.0 napló nappali nemezékszer nemezelés népélet népi játszóház néprajz neszesszer növekedés növényitejes szappan nyaralás nyitott műhely nyomtatható kép ÖkosNő öltözködés önismeret ősz őszi dekor őszi ötletek őszi ünnepkör őszvagyok patchwork páva pávafüli pávakollekció pénztárca Piel & Pelle polimer PRivátPRovence-NK2.0 programok programozott ásványok projekt2018 redwork régiből új rendezvény rongybaba Rongyszőnyeg rózsa ruha ruhavarrás sajt sál Sarkad Udvar sashiko shiatsu skanzen smink smoothie sós stílus sütés sütiszappan szabadföldi szalaghímzés szappandesszert szappanok szappantan Székely SAL személyre szabottan szép szépségápolás szezámmag szilveszter színek szójaszappan szokások szövés szövőráma szövőszék tartósítás táska táskafül-karika tavaszi ünnepkör téli ünnepkör tészta textilfestés textilmunka Tilda tisztítókúra tisztítószer tolltartó transzferálás UJB újrahasznosítás útibeszámoló ünnep vadvirág valentin nap ványolt gyapjú városi élet varrás varrás technika vásár vásárfia vegeta vegyszermentesen vetemény vidéki életem video virágkonyha waldorf webdesign weblapkészítés woodloom szövőráma workshop zabkorpa zerowaste zöldturmix