Keresés

2014. november 4., kedd

A sztori ugyanaz

Ugyanúgy kezdhetném ezt a bejegyzést, mint a tavalyit.
Katica száját kifújta a szél. Piros, fáj, minden baja van, nem győzi nyalogatni. Ez persze csak olaj a tűzre.
Hazaérünk, üvegtálka elő, láboskába vizet forralok a tűzhelyen, rá az üvegtálka, és már rakom is bele az összetevőket.

A recepten idén annyit változtattam, hogy a méhviasz, sheavaj, olivaolaj mellett raktam hozzá némi kakaóvajat, és kókuszvajat is.
Nincs pontos arányom, tetszőlegesen kerültek bele az összetevők.
A méhviasz keményíti a végterméket, az olivaolaj értelemszerűen lágyítja.
A kókuszolaj olvadáspontja igen alacsony, 24 fokon már folyékonnyá válik, ezért nagyon fontos összetevője a téli ajakápolóknak. Szobahőmérsékleten még szilárd, de ahogy a szájunkhoz ér, máris elolvad, ezért könnyen kenhetővé válik az ajakápolónk.


Miután beleöntöttük a tégelyekbe, hűtőbe hűtsük le, mert ha nem hirtelen hűl, akkor ikrás állagú lesz a végeredmény.
Bármikor újraolvasztható, módosítható, ha a végeredmény nem tetszik.

Tavalyi bejegyzésembe lelőhelyek is írok, nézzétek meg.

Fessünk Festőnövényekkel!

 
KatBo.Réka - Fessünk Festőnövényekkel!
Facebook-csoport · 355 tag
Csatlakozás a csoporthoz
Sok szeretettel várok, hívok minden olyan vállalkozó kedvű társamat, akik belevágtak a növényi festés izgalmas világába. Osszuk meg egymással a már me...
 

Fessünk festőnövénekkel: lépésről-lépésre

Archívum

KatBo-KLUB

 
„KatBo-KLUB” csoport
Facebook-csoport · 62 tag
Csatlakozás a csoporthoz
Ahogyan azt a facebook is mondja, azért hoztam létre ezt a csoportot, hogy "egyszerűen oszthassak meg tartalamat ismerősökkel, családtagokkal, és munk...
 

Őszi ötletek

Készüljünk együtt a karácsonyra

Készüljünk együtt a karácsonyra
Karácsonyi ötletek

Vegyszer és Hulladékmentes élet

 
KatBo.Réka - vegyszer és hulladékmentes élet
Facebook-csoport · 72 tag
Csatlakozás a csoporthoz
Üdvözöllek a csoportban! Több éve elsődleges szempont az életemben a vegyszer és hulladékmentesség. Kis lépésekben, de folyamatosan haladok ezen az út...