Keresés

2019. január 9., szerda

2019 Évindító bejegyzés

Ezzel a ténymegállapítással fejeztem be a tavalyi évemet értékelő bejegyzésemet. Mióta leírtam ezt a kijelentést, ezen jár a fejem.
A tavalyi év egy érzelmi hullámvasút volt, ami miatt kicsit fókuszpontot vesztettem.
Az évvégi-éveleji kirándulásaink alatt, miközben gyalogoltam a fák között, nagyon sok mindenen járt a fejem. Megpróbáltam magam összeszedni agyban a 2019-es évre.
Túl nagy célkitűzéseim nincsenek, pusztán annyi, hogy rendszeresebben kell élnem mind a magán, mind a szakmai életemet.

-A napi főállásom és a családi élet menedzselése mellett sokkal kevesebb időm marad a kézműves életemre, mint évekkel ezelőtt, de rendszerességgel lehetne a hatásfokon javítanom.
-A blogot tavaly eléggé elhanyagoltam, szeretnék újra rendszeresebben jelentkezni.
-Az idén is sok mindent szeretnék tanulni. (A gyékényezés után pl. már be is iratkoztam szintén a Hagyományok Háza szervezésében a csuhé tárgy készítő tanfolyamra.)
-Termelékenyebb évet tervezek, több késztermékkel.
-Vannak ötleteim új termékekkel kapcsolatban, de még várok, hogy teljesen megérjen az ötlet. Nem erőlködök direkt semmin, ami jönni akar, majd úgyis jön. :)

Szeretnék többet mozogni, játszani, nevetni, lazítani és csak úgy egyszerűen élvezni az életet!

2019... lássuk mit hozunk ki egymásból?!


Fessünk Festőnövényekkel!

 
KatBo.Réka - Fessünk Festőnövényekkel!
Facebook-csoport · 355 tag
Csatlakozás a csoporthoz
Sok szeretettel várok, hívok minden olyan vállalkozó kedvű társamat, akik belevágtak a növényi festés izgalmas világába. Osszuk meg egymással a már me...
 

Fessünk festőnövénekkel: lépésről-lépésre

Archívum

KatBo-KLUB

 
„KatBo-KLUB” csoport
Facebook-csoport · 62 tag
Csatlakozás a csoporthoz
Ahogyan azt a facebook is mondja, azért hoztam létre ezt a csoportot, hogy "egyszerűen oszthassak meg tartalamat ismerősökkel, családtagokkal, és munk...
 

Őszi ötletek

Készüljünk együtt a karácsonyra

Készüljünk együtt a karácsonyra
Karácsonyi ötletek

Vegyszer és Hulladékmentes élet

 
KatBo.Réka - vegyszer és hulladékmentes élet
Facebook-csoport · 72 tag
Csatlakozás a csoporthoz
Üdvözöllek a csoportban! Több éve elsődleges szempont az életemben a vegyszer és hulladékmentesség. Kis lépésekben, de folyamatosan haladok ezen az út...