16. Néris Luca napomat "ünnepeltem" tegnap. Hivatalos néris szülőként az utolsót. Ebben az iskolában az a szokás, hogy a Luca napi vásáron minden osztály azt a portékát árusítja, amit maguk készítettek a gyerekek önállóan, vagy a szülőkkel közösen. Én jópár évig aktívan vettem részt a készülődésben is főleg, míg volt alsós gyermekem, aztán már csak mint "meghívott" kézműves vettem részt a vásárokon. A Luca nap a suliban hivatalosan két részből áll. Délelőtt két előre meghirdetett és a gyerekek által választott kézműves foglalkozáson vesznek rész a tanulók (két turnusban), és után kezdődik a vásár.
Az idén engem is felkértek, hogy készítsek valamit a gyerekekkel. 45 perc van rá, és tulajdonképpen bárki jöhet, az elsőstől a nyolcadikosig. Sokat gondolkoztam, hogy mi is legyen, ami belefér a 45 percbe, nem túl bonyolult, de azért látványos, és utána nem az asztalfiókban végzi.
A sok ötlet közül végül visszakeveredtem az eredeti "szakmámhoz". A jó öreg tű és cérna. (Nagyon érdekes érzés volt, mikor megszületett bennem ez az elhatározás, hogy nem gyékény, nem gyapjú, nem csuhé, és még sorolhatnám azt a sok mindent, ami szóbajöhetett. Olyan volt, mikor az embernek felajánlják, hogy mehet ide is, meg oda is, és mehetsz haza is...
Summa-summárum... közel 35 gyerkőc varrt ilyen kopogtatót. Mindenki a maga tudásához és ügyességéhez mérten készítette el, volt aki csak fércöltésekkel varrta fel a rátétet, és varrta össze a két szívet, volt, aki a rátétet ragasztotta, de volt egy kb 3-os kisfiú, aki akkor tanulta meg a pelenkaöltést, és valami hihetetlen gyönyörűséget készített, és el is készült a 45 perc alatt. Döbbenet volt, sajnálom, hogy nem fotóztam le.
Nagyon jó segítőtársat kaptam, úgyhogy remekül telt a délelőtt.
