Keresés

2022. augusztus 25., csütörtök

Tejmatek

Tejmatek.
4 liter tejből gazdálkodtam.
Lett belőle:
200 g sajt
100 g orda ( ricotta,)
280 g tejföl
170 g túró
Kb 3 liter savó
4 liter tej ára nálunk 1000 ft.
Ezek valóban azok a tejtermékek, amit a nevük takart még 80 éve.
(és árban is sokkal jobban jövünk ki).



𝑻𝒆𝒋𝒎𝒂𝒕𝒆𝒌 𝟐.𝟎
4 liter a kiindulási alap.
Ezt a mennyiséget beleöntöm egy műanyag átlátszó vödörbe és hagyom kb 10-12 órát állni. Ennyi idő alatt még nem savanyodik meg a tej, de szépen feljön a tetejére a 𝐭𝐞𝐣𝐬𝐳í𝐧, amit lekanalazok róla.
(Azért jó a műanyag vödör, mert így könnyen látszik, hogy mennyit is kell leszedni.)
Ebből a tejszínből habverővel akár 𝐯𝐚𝐣𝐚𝐭 is lehet "köpülni". Ez annyit jelent, hogy sokáig verjük a tejszínt, míg ki nem csapódik a tejzsír.
(Az ebből visszamaradt zöldes lé, az í𝐫ó.)
Én ezt most kihagytam, a tejszínt hagytam megsavanyodni, ebből lett a 𝐭𝐞𝐣𝐟ö𝐥.
Ezután 2 liter tejet kimértem egy fém lábosba, és elkészítettem a 𝐠𝐨𝐦𝐨𝐥𝐲𝐚𝐬𝐚𝐣𝐭𝐨𝐭. Ehhez majd hozzászólásba be fogok rakni egy nagyon hasznos videót.
A másik közel 2 liter tejet hagytam a vödörben megaludni. Ekkor még keletkezik tejföl a tetején, amit hozzámertem a már korábban leszedett és megsavanyodott tejszínhez.
Az 𝐚𝐥𝐮𝐝𝐭𝐭𝐞𝐣 önmagában is nagyon finom, ettem is belőle, a többiből készült a 𝐭ú𝐫ó.
Az alvadékot a vödörben egy késsel felvágtam kis kockákra, majd átöntöttem egy lábosba és lassan 40 fokra melegítettem folyamatos kevergetés közben.
Hamar ketté válik a 𝐭ú𝐫ó a savótól.
Ezt egy tiszta, illatmentes konyharuhán keresztül leszűrtem, és hagytam kicsöpögni, akár fel is lógathatjuk.
És ezek után összeöntöm a sajt, és a túró savóját és ebből készül az .𝐨𝐫𝐝𝐚.
95 fokra felmelegített savóba egy kicsi citromsavat raktam.
Az arány: 10 liter tejhez kell 1 csapott evőkanál citromsav. Ehhez igazodva kell kiszámolni a citromsav mennyiségét az adott savóhoz. Inkább kevesebb legyen, mint több, mert a sok citromsav miatt szétmállik a savófehérje, és nem lehet szépen leszűrni.
Egyszer megkeverjük, majd 10-15 percre békén hagyjuk.
A savó tetején szépen össze fog állni a savófehérje, amit óvatosan egy szűrővel lekanalazunk.
A visszamaradt zöld savót kenyérsütéshez, bármilyen kelttésztához, vagy önmagában italként, esetleg savanykás gyümölcs (pl: piros bogyós gyümölcs) turmixhoz is felhasználhatjuk.
A paradicsomtövek is nagyon szeretik, akár nekik is adhatjuk. 🙂
Szerintem nagyon egyszerű, de nagyon szívesen segítek, ha elakadtok, esetleg csinálhatjuk együtt is. 🙂
(A képen látható sajtot különböző gyógynövényekkel készítettem 2010-ben. Zsenge csalán, útifű, pitypanglevél és tyúkhúr került bele. - ha felfedezel a képen egy Sz.Réka vízjelet, az én voltam még akkor. 🙂 )



Fessünk Festőnövényekkel!

 
KatBo.Réka - Fessünk Festőnövényekkel!
Facebook-csoport · 355 tag
Csatlakozás a csoporthoz
Sok szeretettel várok, hívok minden olyan vállalkozó kedvű társamat, akik belevágtak a növényi festés izgalmas világába. Osszuk meg egymással a már me...
 

Fessünk festőnövénekkel: lépésről-lépésre

Archívum

KatBo-KLUB

 
„KatBo-KLUB” csoport
Facebook-csoport · 62 tag
Csatlakozás a csoporthoz
Ahogyan azt a facebook is mondja, azért hoztam létre ezt a csoportot, hogy "egyszerűen oszthassak meg tartalamat ismerősökkel, családtagokkal, és munk...
 

Őszi ötletek

Készüljünk együtt a karácsonyra

Készüljünk együtt a karácsonyra
Karácsonyi ötletek

Vegyszer és Hulladékmentes élet

 
KatBo.Réka - vegyszer és hulladékmentes élet
Facebook-csoport · 72 tag
Csatlakozás a csoporthoz
Üdvözöllek a csoportban! Több éve elsődleges szempont az életemben a vegyszer és hulladékmentesség. Kis lépésekben, de folyamatosan haladok ezen az út...
 

Címkék

30napos access consciousness adomány advent adventikoszorú agyagozás ajándék ajánló akác álomfogó angyalhívó apróságok aranytej ásvány aszalás átépítés babaház babák bach virágterápia bálint nap batik befőzés bejgli bodza bodzabogyó bulletjournal búza c9 cica cikk címkefonal cukorvirág csak úgy csakúgy család cser kiadó cseresznyeékszer Csillaghegyi gyapjúnap csipkebogyó csíráztatás csuhé decoupage dekoráció díj DIY doTERRA dugványozás ecet édes egyéb ehetővirág ékszer élő ételek érmelegítő évértékelő évkör évtervezés ezüstnő feketetóivásár fermentálás fessünk festőnövényekkel festés festőnövény fittrecept fókuszmandala foltvarrás fonal fonal festés fonalékszer fonás fotók freeform frisstészta futás fürdőszoba gasztronómia gézkendő gomba gondolatok görögdinnyehéj gyapjú gyapjú fonal gyékény gyerek gyerek - munka gyerekek gyerekjáték gyerekruha gyógynövény gyöngy gyöngykötés gyöngyszövés gyurma gyümölcsecet hagyomány hálószoba házi patika háziállatok háziecet henna herbatea hímzés hírlevél holdállás homoktövis horgolás horgolótű horgolt kosár hulladékmentesen hummusz húsvét illóolaj inspiráció interjú játék kalap kamilla karácsony karácsonyfadísz Karácsonyi ötletek karantén karikaötletek karmantyúfa Kati süt kelttészta kendőfestés kenyér kerámiák kert kertimunka Kézművelők Egyesülete kézművesség komposztálás konyha kozmetikumok könyvajánló könyvkötés környezettudat kötés krumpli lakás lakásátalakítás lakásvásár Lakbear lakberendezés levendula logótervezés luffa macerátum macik macikaLand magamemelem magtej maradjotthon maszk masszázs média meggymag-párna méhviasz menta merjőszülni MESKA mézeskalács minimalizmus muskátli műhely Nagykörű Nagykörű 2.0 napló nappali nemezékszer nemezelés népélet népi játszóház néprajz neszesszer növekedés növényitejes szappan nyaralás nyitott műhely nyomtatható kép ÖkosNő öltözködés önismeret ősz őszi dekor őszi ötletek őszi ünnepkör őszvagyok patchwork páva pávafüli pávakollekció pénztárca Piel & Pelle polimer PRivátPRovence-NK2.0 programok programozott ásványok projekt2018 redwork régiből új rendezvény rongybaba Rongyszőnyeg rózsa ruha ruhavarrás sajt sál Sarkad Udvar sashiko shiatsu skanzen smink smoothie sós stílus sütés sütiszappan szabadföldi szalaghímzés szappandesszert szappanok szappantan Székely SAL személyre szabottan szép szépségápolás szezámmag szilveszter színek szójaszappan szokások szövés szövőráma szövőszék tartósítás táska táskafül-karika tavaszi ünnepkör téli ünnepkör tészta textilfestés textilmunka Tilda tisztítókúra tisztítószer tolltartó transzferálás UJB újrahasznosítás útibeszámoló ünnep vadvirág valentin nap ványolt gyapjú városi élet varrás varrás technika vásár vásárfia vegeta vegyszermentesen vetemény vidéki életem video virágkonyha waldorf webdesign weblapkészítés woodloom szövőráma workshop zabkorpa zerowaste zöldturmix