Keresés

2018. november 19., hétfő

Árpád-házi Szent Erzsébet

Gyermekeim iskolája által kiírt Szent Erzsébet pályázatára varrtam kb 10 éve.

Szent Erzsébet 1207-ben született Sárospatakon. (Azonban ez a kérdés biztonsággal még nem tisztázott, Pozsony és Óbuda is a lehetséges születési helyek között szerepel.)

Az öt gyermek közül Erzsébet volt a harmadik. Bátyja később IV. Béla néven lett magyar király. Budán keresztelték meg, fényes pompával. I. Hermann türingiai tartománygróf kérésére Erzsébetet a kor szokásának megfelelően négyéves korában eljegyezték Hermann-nal, a tartománygróf fiával. Erzsébet Eisenachba, majd Wartburgba került. Az irodalom- és zenekedvelő tartománygróf és buzgón vallásos felesége mellett jó nevelést kapott.
1213-ban meghalt az édesanyja (a Bánk bán Gertrúd királynéja), ami után hosszú ideig rémálmai voltak. Vőlegénye, a betegeskedő Hermann 1216-ban 19 évesen meghalt, ekkor – némi politikai huzavona után – öccse, Lajos, aki Erzsébet legjobb pajtása volt, jegyezte el. Az esküvőt 1221-ben tartották Eisenachban.
Erzsébet a nála 7 évvel idősebb Lajossal boldog házasságban élt. Gyermekeik Hermann (1222. március 28.), Zsófia (1224. március 20.) és Gertrúd (1227. szeptember 29.). 1222-ben „utólagos nászútra” visszalátogatott férjével Pozsonyba; csak itt tudta meg anyja meggyilkolásának tragikus történetét.

Erzsébet korán elkezdte a vezeklő életmódot: gyakran böjtölt, ostorozta magát, vezeklőövet is hordott. Éjjelente gyakran virrasztott. Első gyermekének születése után menedékhelyet alapított árva gyerekek részére, szegényeket segített. Második gyermeke születése után hálából 28 ágyas kórházat alapított, ahol maga is segített a betegápolásban.


1225-ben Lajos vazallusként II. Frigyes oldalán hadba indult, Erzsébet vette át a tartomány kormányzását. Az éhínségek, járványok okozta sebeket orvosolni igyekezett, kinyittatta Wartburg éléstárait, a szegényeket élelmezte. Maga is mértéktartóan élt. A családtagok aggódva nézték Erzsébet „pazarlását”, Lajos azonban visszatértekor mindent jóváhagyott.


II. Frigyes megkoronázásakor ígéretet tett III. Ince pápának keresztes hadjárat indítására. Ennek beváltása Lajost is érintette. Erzsébet maga varrta fel a keresztesek jelét férje ruhájára. Ettől kezdve gyászruhát hordott.

Lajos 1227. szeptember 11-én elhunyt. Szeptember 29-én született Gertrúd lányát már nem láthatta. IX. Gergely pápa levelében atyai szavakkal bátorította Erzsébetet, és az igen szigorú Konrád mestert gyóntatójává és hivatalos védelmezőjévé nevezte ki.

Lajos öccsei, Raspe Henrik és Konrád igen keményen bántak Erzsébettel. A 20 éves özvegyet megfosztották a vagyona kezelésének jogától és férje birtokainak jövedelmétől.

A kialakult helyzet miatt egy októberi napon észrevétlenül elhagyta Wartburgot újszülöttjével, majd másnap két másik gyermekét is elhozatta. Fonással tartotta fenn magát, gyermekeit a megmaradt ékszereiből neveltette. Eckbert bambergi püspök befogadta Pottenstein várába, és Erzsébetnek az újraházasodást javasolta. II. Frigyes császár meg is kérte a kezét, ám Erzsébet nem akart újabb házasságot kötni.

Rövid időre még visszatérhetett Wartburgba, ám a család javaslatára Marburgba költözött. Assisi Szent Ferenc harmadrendjének tagja lett, ettől kezdve egyszerű szürke köntösben járt. Bár II. András hívta, nem tért vissza Magyarországra gyermekei neveltetése miatt.

Erzsébet 3 nappal előbb megmondta halálának napját. Sírja mellett számos csodás esemény történt. IX. Gergely pápa avatta szentté 1235-ben. A szentté avatás ugyanott történt, ahol 7 évvel korábban Assisi Szent Ferencé. A szertartás IX. Gergely pápa prédikációjával végződött. Beszédének szövege azonos lehetett, amelyet a pápa Kasztíliai Beatrixnek küldött az ezt követő napokban. Ebben a pápa összefoglalja Erzsébet nemes cselekedeteit és követendő példaként állítja Beatrix elé. Marburgi sírja fölé 1236-ban elkezdték építeni az Szent Erzsébet-templomot, mely 1283-ban készült el. Magyarországon IV. Béla, Erzsébet testvére építtette tiszteletére az első templomot Kápolnán.


Erzsébet és a rózsák:

Erzsébetet többnyire rózsákkal a kötényében, kosarában ábrázolják. Ennek eredete az a legenda, mely szerint férje halála után Erzsébet továbbra is gondoskodott a szegényekről. Egy alkalommal kenyereket vitt gondozottjainak, mikor sógorával, Henrikkel találkozott. Annak kérdésére, hogy mit visz kosarában, Erzsébet tartva attól, hogy esetleg megtilthatják neki a jótékonykodást, így válaszolt: rózsákat. Mikor megmutatta, a kenyerek helyett illatos rózsák voltak kosarában – eszerint Isten nem akarta, hogy a szent asszony hazudjon. Más történetekben Erzsébet az apjával (3 évesen) vagy férjével találkozik.

Gyakran ábrázolják még korsóval, amelyből a szegényeknek adott inni, illetve pálmaággal, ami a halál feletti győzelem jelképe.

Időjárásjósló nap:

Erzsébet napjára is egy téljövendölő jóslat vonatkozik: a regula szerint az eső ezen a napon enyhe telet jelent, míg ha ekkor havazik, akkor a karácsony is fehérnek ígérkezik. Vagyis amilyen az idő ezen a napon, olyan lesz karácsonykor is.

forrás: wikipédia , idojaras.hu

Fessünk Festőnövényekkel!

 
KatBo.Réka - Fessünk Festőnövényekkel!
Facebook-csoport · 355 tag
Csatlakozás a csoporthoz
Sok szeretettel várok, hívok minden olyan vállalkozó kedvű társamat, akik belevágtak a növényi festés izgalmas világába. Osszuk meg egymással a már me...
 

Fessünk festőnövénekkel: lépésről-lépésre

Archívum

KatBo-KLUB

 
„KatBo-KLUB” csoport
Facebook-csoport · 62 tag
Csatlakozás a csoporthoz
Ahogyan azt a facebook is mondja, azért hoztam létre ezt a csoportot, hogy "egyszerűen oszthassak meg tartalamat ismerősökkel, családtagokkal, és munk...
 

Őszi ötletek

Vegyszer és Hulladékmentes élet

 
KatBo.Réka - vegyszer és hulladékmentes élet
Facebook-csoport · 72 tag
Csatlakozás a csoporthoz
Üdvözöllek a csoportban! Több éve elsődleges szempont az életemben a vegyszer és hulladékmentesség. Kis lépésekben, de folyamatosan haladok ezen az út...
 

Címkék

agyagozás ajándék ajánló álomfogó angyalhívó apróságok átépítés babaház babák bálint nap batik befőzés bulletjournal búza cica cikk cukorvirág csak úgy család cser kiadó Csillaghegyi gyapjúnap csíráztatás csuhé decoupage dekoráció díj DIY édes egyéb ehetővirág ékszer fessünk festőnövényekkel festőnövény foltvarrás fonal fonal festés fonalékszer fonás fotók frisstészta fürdőszoba gasztronómia gézkendő gyapjú gyapjú fonal gyékény gyerek gyerek - munka gyerekek gyerekruha gyógynövény gyöngy gyöngyszövés gyurma hagyomány hálószoba házi patika háziállatok henna hímzés hírlevél homoktövis horgolás horgolótű horgolt kosár hulladékmentesen húsvét inspiráció interjú játék kalap karácsony karácsonyfadísz Karácsonyi ötletek karmantyúfa Kati süt kendőfestés kenyér kerámiák kert kertimunka Kézművelők Egyesülete kézművesség konyha kozmetikumok könyvajánló könyvkötés környezettudat kötés krumpli lakás lakásátalakítás lakásvásár Lakbear lakberendezés levendula logótervezés macik macikaLand masszázs média meggymag-párna méhviasz MESKA minimalizmus műhely Nagykörű Nagykörű 2.0 nappali nemezékszer nemezelés népélet népi játszóház néprajz neszesszer növekedés nyaralás nyitott műhely nyomtatható kép ősz őszi dekor őszi ötletek őszi ünnepkör patchwork pénztárca Piel & Pelle PRivátPRovence-NK2.0 programok projekt2018 redwork régiből új rendezvény rongybaba ruha ruhavarrás sajt sál Sarkad Udvar shiatsu smink sós stílus sütés sütiszappan szabadföldi szalaghímzés szappandesszert szappanok szappantan Székely SAL személyre szabottan szép szezámmag színek szövés szövőráma szövőszék tartósítás táska táskafül-karika tavaszi ünnepkör téli ünnepkör tészta textilfestés textilmunka Tilda tisztítószer tolltartó transzferálás UJB újrahasznosítás útibeszámoló ünnep valentin nap ványolt gyapjú városi élet varrás varrás technika vásár vásárfia vegyszermentesen vetemény vidéki életem video waldorf webdesign weblapkészítés woodloom szövőráma workshop zerowaste