Keresés

2021. június 26., szombat

Sarkantyúkalevél sásliliomvirágba töltve


A képen látható két növény, vagyis a sásliliom és a sarkantyúka ennek a bejegyzésnek a két főszereplője.
Most ismerkedem csak a "virágkonyhával". Nagyon izgalmas, bár nekem még nehézséget jelent a gyönyörű virágokat leszedni csak azért, hogy megegyem őket. 

Mivel a sásliliom virága csak 1 napig virágzik, ezért estefelé már könnyebb szívvel szakítok le egyet-egyet étkezés céljából. Csak úgy magában is nagyon, nagyon finom, de ma készítettem bele egy sajtkrémes tölteléket is. 

Néhány szó a sásliliomról:
Nemcsak dísznövény, valamennyi faj virága, illetve bimbója ehető is. Kínában évszázadok óta fogyasztják; kínai neve magyarul sárga virágzöldséget jelent. Enyhén édes, lágy zöldségízét a salátához, cukkinihez, spárgához és a dinnyéhez is hasonlítják. A leggyakrabban gyömbéres-zöldséges csirkecsíkokhoz adják. A virág tölthető, akár a töké. Édes szirmait salátákba, desszertekhez ajánlják, illetve 5–8 cm hosszú hajtásait tavasszal, spárga helyett fogyasztják. Bimbóját kevés olajban párolva, sóval, borssal fűszerezve, sültek mellé különleges köretnek tálalhatjuk.


Őshazájában „az anya virágának” nevezik. A kínaiak úgy tartják, virága elűzi a bánatot, ezért a neve „az aggodalmat elűző fű” is. Ha a fiú messzire utazott a szülői háztól, sásliliomot ültettek a ház elé, ezzel segítve, hogy az édesanyja szívét ne eméssze el a bánat fia után.


A hagyományos kínai orvoslás a növény gyökerét és szárát is gyógynövényként tiszteli. Vérzéscsillapításra, egyes női bajok kezelésére ajánlja, de hólyagproblémák esetén is fontos szerepet kap. A sásliliom elősegíti az anyagcserét, lehűti a vért, enyhíti a test forróságát.


A másik főszereplője a darabnak a sarkantyúka levele.
A sarkantyúka a gyümölcsfák tányérjába vetve távol tartja a vértetveket. A burgonyát, a paradicsomot is védi a kártevőktől. Az egykori "parasztkertekben" általános volt.

A növény minden, föld feletti része ehető. Leveleit pikáns fűszeres ízük miatt salátaadalékként használják. A virág íze az édes borséra, illetve a retekére emlékeztet; sajtokkal, salátákkal eszik. Ecetes-sós lében tartósított bimbóinak íze a kapribogyóéhoz hasonlít. Csak nyersen fogyasztható: sütve-főzve vagy szárítva aromája elvész.


Gyógynövény is: főleg mustárolajat (növényi antibiotikumot), illóolajakat, káliumot és olajat tartalmaz. Antibiotikus, vérképző és összehúzó hatású. Leginkább fertőtlenítőként és antibiotikumként használják (magja olyan antibiotikumot tartalmaz, amely a bélflóra károsítása nélkül pusztítja el a légzőszervet megtámadó baktériumokat), de teákba és borogatásokba is teszik. Magjait biokrémbe sajtolják.



Kivonatát egyrészt erősítőszernek, afrodiziákumnak tartják, másrészt hajápolásra használják. Főzetével köhögést, meghűlést, húgyúti betegségeket gyógyítanak.
--------------
Az én egyszerű receptem a következő:
krémsajtba elkevertem az apróravágott sarkantyúka levelét, adtam hozzá egy egészen pici fokhagymát, és ezt töltöttem bele a virág kelyhébe, ami a nagy hőség miatt azonnal folyni kezdett, úgyhogy gyorsan megettem. Nagyon, nagyon finom volt.




--------------------------------------------------

Forrás: 
https://hu.wikipedia.org/wiki/S%C3%A1sliliom
https://egy.hu/kert/a-legjobb-gyogyvirag-aggodalom-ellen-es-meg-finom-is-mindent-a-sasliliomrol-107354
https://hu.wikipedia.org/wiki/Kerti_sarkanty%C3%BAka

 

Fessünk Festőnövényekkel!

 
KatBo.Réka - Fessünk Festőnövényekkel!
Facebook-csoport · 355 tag
Csatlakozás a csoporthoz
Sok szeretettel várok, hívok minden olyan vállalkozó kedvű társamat, akik belevágtak a növényi festés izgalmas világába. Osszuk meg egymással a már me...
 

Fessünk festőnövénekkel: lépésről-lépésre

Archívum

KatBo-KLUB

 
„KatBo-KLUB” csoport
Facebook-csoport · 62 tag
Csatlakozás a csoporthoz
Ahogyan azt a facebook is mondja, azért hoztam létre ezt a csoportot, hogy "egyszerűen oszthassak meg tartalamat ismerősökkel, családtagokkal, és munk...
 

Őszi ötletek

Készüljünk együtt a karácsonyra

Készüljünk együtt a karácsonyra
Karácsonyi ötletek

Vegyszer és Hulladékmentes élet

 
KatBo.Réka - vegyszer és hulladékmentes élet
Facebook-csoport · 72 tag
Csatlakozás a csoporthoz
Üdvözöllek a csoportban! Több éve elsődleges szempont az életemben a vegyszer és hulladékmentesség. Kis lépésekben, de folyamatosan haladok ezen az út...
 

Címkék

30napos access consciousness adomány advent adventikoszorú agyagozás ajándék ajánló akác álomfogó angyalhívó apróságok aranytej ásvány aszalás átépítés babaház babák bach virágterápia bálint nap batik befőzés bejgli bodza bodzabogyó bulletjournal búza c9 cica cikk címkefonal cukorvirág csak úgy csakúgy család cser kiadó cseresznyeékszer Csillaghegyi gyapjúnap csipkebogyó csíráztatás csuhé decoupage dekoráció díj DIY doTERRA dugványozás édes egyéb ehetővirág ékszer élő ételek érmelegítő évértékelő évkör évtervezés ezüstnő feketetóivásár fermentálás fessünk festőnövényekkel festés festőnövény fittrecept fókuszmandala foltvarrás fonal fonal festés fonalékszer fonás fotók freeform frisstészta futás fürdőszoba gasztronómia gézkendő gomba gondolatok görögdinnyehéj gyapjú gyapjú fonal gyékény gyerek gyerek - munka gyerekek gyerekjáték gyerekruha gyógynövény gyöngy gyöngykötés gyöngyszövés gyurma gyümölcsecet hagyomány hálószoba házi patika háziállatok háziecet henna herbatea hímzés hírlevél holdállás homoktövis horgolás horgolótű horgolt kosár hulladékmentesen hummusz húsvét illóolaj inspiráció interjú játék kalap kamilla karácsony karácsonyfadísz Karácsonyi ötletek karantén karikaötletek karmantyúfa Kati süt kelttészta kendőfestés kenyér kerámiák kert kertimunka Kézművelők Egyesülete kézművesség komposztálás konyha kozmetikumok könyvajánló könyvkötés környezettudat kötés krumpli lakás lakásátalakítás lakásvásár Lakbear lakberendezés levendula logótervezés luffa macerátum macik macikaLand magamemelem magtej maradjotthon maszk masszázs média meggymag-párna méhviasz menta merjőszülni MESKA mézeskalács minimalizmus muskátli műhely Nagykörű Nagykörű 2.0 napló nappali nemezékszer nemezelés népélet népi játszóház néprajz neszesszer növekedés növényitejes szappan nyaralás nyitott műhely nyomtatható kép ÖkosNő öltözködés önismeret ősz őszi dekor őszi ötletek őszi ünnepkör őszvagyok patchwork páva pávafüli pávakollekció pénztárca Piel & Pelle polimer PRivátPRovence-NK2.0 programok programozott ásványok projekt2018 redwork régiből új rendezvény rongybaba Rongyszőnyeg rózsa ruha ruhavarrás sajt sál Sarkad Udvar sashiko shiatsu skanzen smink smoothie sós stílus sütés sütiszappan szabadföldi szalaghímzés szappandesszert szappanok szappantan Székely SAL személyre szabottan szép szépségápolás szezámmag szilveszter színek szójaszappan szokások szövés szövőráma szövőszék tartósítás táska táskafül-karika tavaszi ünnepkör téli ünnepkör tészta textilfestés textilmunka Tilda tisztítókúra tisztítószer tolltartó transzferálás UJB újrahasznosítás útibeszámoló ünnep vadvirág valentin nap ványolt gyapjú városi élet varrás varrás technika vásár vásárfia vegeta vegyszermentesen vetemény vidéki életem video virágkonyha waldorf webdesign weblapkészítés woodloom szövőráma workshop zabkorpa zerowaste zöldturmix